Külföld
Keresztbehúzhatja Trump Phenjan terveit
Megkérdőjelezte észak-korea képességeit a megválasztott amerikai elnök

A Twitter-oldalán reagált Kim Dzsong Un vasárnapi bejelentésére a megválasztott amerikai elnök: „Észak-Korea a minap kijelentette, hogy a végső szakaszába érkezett egy, az Egyesült Államok részeit elérni képes nukleáris fegyver kifejlesztése. Ez nem fog megtörténni.”
Az nem világos, hogy Trump csupán kétségbe vonja a kelet-ázsiai ország képességeit, vagy arra akar utalni, hogy ha Észak-Korea folytatja a rakétaprogramot, akkor szankciókra számíthat. A dél-koreai külügyminisztérium mindenesetre utóbbiban reménykedik, szerintük Trump megnyilatkozása egyértelmű figyelmeztetés északi szomszédjuk számára. Egy későbbi bejegyzésében Trump Kínát is kritizálta, mert bár Peking sokat nyer a kereskedelmen az Egyesült Államokkal, ebben az ügyben nem segítőkész. Erre válaszul a kínai külügyminisztérium szóvivője úgy reagált, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként proaktívan részt vesz a kérdéssel kapcsolatos vitákban, és ebből látszik Peking felelősségteljes hozzáállása.
De milyen lehetőségei lehetnek Donald Trumpnak, ha valóban tenni kíván valamit Észak-Korea megregulázására? A CNN nemrégiben megjelent elemzése szerint a megválasztott amerikai elnöknek négy lehetősége van: elsőként konfliktust vállalhat Kínával, és kereskedelmi háborúval vagy Tajvannal kapcsolatos fenyegetésekkel kényszeríti Pekinget, hogy hagyjon fel Észak-Korea támogatásával.
Másodsorban Washington megpróbálhatja rávenni Kínát, hogy alkalmazza szigorúbban a meglévő szankciókat, de nem úgy tűnik, mintha ezek a szankciók hatással lennének Észak-Korea döntéshozó rendszerére. A harmadik lehetőség a katonai akció, de ez nem igazi opció, mert Phenjan válaszcsapásai a közeli országoknak nagy veszteséget okoznának.
Látni kell, hogy Észak-Korea nem olyan, mint Irán: nincs vesztenivalója, ezért sem gazdasági, sem katonai eszközökkel nem szankcionálható megfelelően. A CNN hírtelevízió által megkérdezett elemzők szinte egységesen azt válaszolták, valószínűleg csak a tárgyalásos megoldás lehet reális, és Trump már kampányában utalt erre a megoldási lehetőségre. Így könnyen lehet, hogy ő lesz az az elnök, akit úgy őriz meg az emlékezet, mint aki megoldotta az Észak-Koreával kapcsolatos vitákat.