Külföld
Kemény kampány Ausztriában
Első számú feladat a vezető kultúra védelme az osztrák FPÖ szerint
Nyitott a verseny Ausztriában az őszi előre hozott választásokon, a szociáldemokratáknak (SPÖ) és az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) azonban nehéz dolga lesz, ha meg akarja előzni a Sebastian Kurz külügyminiszter vezette Néppártot (ÖVP). Erről beszéltek politikai elemzők az APA osztrák hírügynökségnek, Thomas Hofer például úgy vélte: a Christian Kern kancellár vezette SPÖ-nek önerőből nem fog menni, csak ha Kurz esetleg elkövet valamilyen hibát. Peter Filzmaier rizikófaktornak tartja, hogy az osztrák vasutak (ÖBB) volt igazgatója, Kern „menedzser imázsával” nem feltétlenül kelt bizalmat a szociáldemokrata szavazókban. Úgy látja, Kurz nagyon tudatosan folytatja a kampányát, megfelelően ütemezi a bejelentéseket, korántsem biztos azonban, hogy a személye körüli eufória kitart októberig. Filzmaier hangsúlyozta, az FPÖ még mindig nem kezdett kemény kampányolásba, szóval jóval aktívabbnak kell lennie, ha fel akarja venni a versenyt Kurzcal. Várhatóan intenzíven támadni fogja a minisztert, akinek korábbi, integrációs államtitkárként tett kijelentései nincsenek össz-hangban az ÖVP mostani, szigorú migránspolitikájával.
Ezt alighanem helyesen jósolta meg, hiszen Herbert Kickl, az FPÖ főtitkára a napokban úgy nyilatkozott: az integráció kudarcot vallott az országban, párhuzamos társadalmak alakultak ki, ezért most már olyan minisztériumot kell létrehozni, amelynek feladata a haza védelme (Heimatschutz) és a vezető kultúra, a Leitkultur védelme. Mint mondta, első számú állami feladat az „Ausztria az első” politikája.
A párhuzamos társadalmak jelenlétét jelzi a kremsi Donau-Universität kutatása is, amelyben 1129 menekültet, bevándorlót és Ausztriában született muszlimot kérdeztek. Ezek hatvan százaléka betiltaná az iszlámmal való viccelődést - e tekintetben nagy eltérések vannak az egyes népek között, ugyanis a szomáliaiak 70, az afgánok és szírek 62 százaléka van ezen az állásponton, de az irániaknak csak 14 százaléka. A szomáliaiak harmada meghalna a vallásáért, ezen kívül a csecsenek és szomáliaiak döntő többsége elutasítja a szekuláris osztrák törvényeket, és nagyobb szerephez juttatná az iszlámot. A megkérdezettek zöme elzárkózott attól, hogy nem muszlim házastársat válasszon. A Kronen Zeitung egy másik cikke szerint az is nehezíti az integrációt, hogy a migránsok hadilábon állnak a német nyelvvel: a menedékkérők csaknem harmada a legalapvetőbb nyelvtanfolyamon is elbukik. A bécsi városvezetés egyik szociáldemokrata képviselője, Sandra Frauenberger szerint harmincezer szíriai és afrikai migránst kell mielőbb integrálni a munkaerőpiacra, a fentiek alapján ez nem lesz zökkenőmentes. A Kronen Zeitung cikkéből az is kiderült, hogy a kudarcnak nincs következménye, a menedékkérőknek nem kell „szankciókkal” szembenézniük, ha nem tanulnak meg németül.