Külföld
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok polgári kezdeményezései erősítik egymást
„Óriási siker az uniós bíróság döntése a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésről”
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az RMDSZ hírlevelében közölt nyilatkozatban reagált arra, hogy az Európai Unió Bírósága csütörtökön másodfokon megsemmisítette az Európai Bizottság 2013 júliusában hozott határozatát, amelyben a bizottság elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.
Kelemen Hunor örömének adott hangot a bírósági ítélet miatt, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság ezek után nyilvántartásba veszi az SZNT polgári kezdeményezését.
"Természetesen támogatni fogjuk az aláírásgyűjtést, amint erre sor kerül" - nyilatkozta Kelemen Hunor, arra utalva, hogy a kezdeményezés nyilvántartásba vétele után a kezdeményezőknek egymillió aláírást kell összegyűjteniük javaslatuk támogatására.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ által elindított Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzése precedenst teremtett Európában. "Ennek is köszönhető, hogy ma minden eddiginél közelebb állunk ahhoz, hogy két olyan sikeres európai polgári kezdeményezésről beszéljünk, ami Erdélyből indult, és az erdélyi magyar emberek problémáira kíván megoldást nyújtani" - idézte a hírlevél a politikust.
Kelemen Hunor felidézte, abból az elvből kiindulva, hogy minden olyan polgári kezdeményezést támogatni kell, ami kedvez az erdélyi magyar közösségnek, a szövetség Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetőt javasolta korábban az SZNT kezdeményezésének a polgári bizottságába.
A hírlevél Korodit is idézte, aki szerint az SZNT polgári kezdeményezése, megnyitja azt a lehetőséget a regionális politikában az őshonos kisebbségek által lakott vidékek számára, hogy európai támogatással, európai pénzekkel tudják közösségi céljaikat erősíteni és fejleszteni.
„Óriási siker az uniós bíróság döntése a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésről”
Az SZNT tájékoztatási szolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a polgári kezdeményezést elindítását az indokolta, hogy Székelyföld lakosai tapasztalták: a Romániának juttatott bőkezű uniós támogatások ellenére Székelyföld gazdasági lemaradása növekszik. A székelyek nap mint nap akadályokba ütköznek a vállalkozás, a munkavállalás, az egészségügy, az iskoláztatás és az ügyeik intézése során.
A Székely Nemzeti Tanács az aláírásgyűjtési kezdeményezésével ezért az EU kohéziós politikája szabályain kíván változtatni, annak érdekében, hogy az Európai Unió adófizetőnek pénzét ne lehessen kisebbségellenes politikák céljául felhasználni.
Amint az SZNT felidézte: 2013-ban egy tizenkét tagú polgári bizottság nyújtotta be a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott európai polgári kezdeményezést az Európai Bizottsághoz. A bizottság tagjai: Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Korodi Attila (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér (Szlovákia/Felvidék), Roland Dudda (Ausztria), Pierre Gillet (Belgium), Franciscus Albert Bernardus Jeursen (Hollandia), Miren Martiarena (Spanyolország, Baszkföld), Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), Publik Antal (Svédország), Andreas Schmalcz (Németország), Jordi Xucla (Spanyolország, Katalónia).
Az Európai Bizottság elutasította a kezdeményezés bejegyzését, így nem kezdődhetett meg az egymillió támogató aláírás összegyűjtése. A kezdeményezők 2013-ban pert indítottak a bizottság ellen a kezdeményezés bejegyzésének elutasítása miatt, de első fokon az Európai Unió Törvényszéke 2016-ban elutasította a felperesek keresetét. A szervezők jogorvoslatért folyamodtak az Európai Unió Bíróságához.
Az SZNT szerint az Európai Unió reform előtt áll, és napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az uniós értékek védelme. A Székely Nemzeti Tanács felidézte: az Európai Unióról szóló szerződés a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását az Európai Unió alapértékeként határozza meg. Álláspontja szerint nem lehet e jogok tiszteletben tartásáról beszélni, ha a kohéziós politika tagállami gyakorlata nem teszi lehetővé, sőt egyenesen veszélybe sodorja a nemzeti régiók sajátosságainak megőrzését.
"A nemzeti régiók elsorvasztása az adott nemzeti közösség felszámolásához vezethet, amely sérti az Európai Unió alapvető értékét. A kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek szülőföldön boldogulása a nemzeti közösség megmaradásának és így az Unió kulturális sokszínűsége megőrzésének alapvető feltétele" - áll a közleményben.
A Székely Nemzeti Tanács arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió Bíróságának az ítélete alapján vegye nyilvántartásba a 2013-ben benyújtott kezdeményezést az eredeti tartalma szerint.