Külföld
Juncker a lényeges problémákra akar koncentrálni
Az Európai Bizottság szerint új munkaterve sokkal hatékonyabb az elődeinél

Az Európai Bizottság 2015-ös munkaprogramjáról tartottak vitát kedd délután az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A dokumentum lényege, hogy a testület hogyan akarja a gyakorlatban is megvalósítani az általa korábban meghatározott politikai prioritásokat. Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke és Frans Timmermans, a testület első alelnöke szerint a program minimalista és hatékony. A dokumentumban azt rögzítik, hogy mi az, amit tényleg meg akarnak csinálni 2015-ben.
A néppártiak (EPP) nevében Szájer József fideszes EP-képviselő, frakcióvezető-helyettes gratulált a programhoz, amely, mint mondta, szerencsére nem hasonlít egy karácsonyfára, amelyre mindenki felteszi a kedvenc díszét. Ezzel arra utalt, hogy minden politikai párt viszont akarta látni benne a saját prioritásait, ám ezekből végül az eddigieknél sokkal kevesebb került a programba. Szájer szerint a legfontosabb célokra kell koncentrálni.
A parlament megfelelő tájékoztatását hiányolta felszólalásában a a szociáldemokraták (S&D) vezérszónoka, a spanyol Enrique Guerrero Salom és a liberálisok (ALDE) frakcióvezető-helyettese, a holland Sophie in ’t Veld is. Az ECR-frakció nevében a brit konzervatív Vicky Ford a gazdaságpolitika elsőbbségét hangsúlyozta, mint mondta, a javaslatokat annak a tesztnek kell alávetni, hogy könnyebbé vagy nehezebbé teszik-e az európai cégek életét. A tory képviselőnő véleménye több baloldali felszólalóban is ellenérzéseket keltett, a GUE/NGL-frakció vezérszónoka, a dán Rina Ronja Kari neki is üzent akkor, amikor arra mutatott rá, hogy nemcsak a nagyvállalatok, hanem a munkavállalók érdekeire is hangsúlyt kell fektetni. A brit euroszkeptikus Nigel Farage keményebb kritikát mondott, amikor közölte: nem minimalizmusra van szükség a munkatervhez, hanem egy baltára, amivel felaprítják a felesleges jogszabályokat, amelyek megnehezítik a kkv-k életét. Az EFDD frakcióvezetője szerint megfogalmazhatnak prioritásokat, de a középpontban úgyis a britek uniós és a görögök eurózóna-tagsága fog állni.
Az Európai Parlament állásfoglalása a munkatervről januárra várható.
Újraválasztották az uniós ombudsmant
Újraválasztotta kedden az ír Emily O’Reillyt európai ombudsmannak az Európai Parlament. O’Reilly 2013 júliusa óta tölti be a posztot, s ő volt az egyetlen jelölt. A szabályzat szerint az ombudsmanjelölteket legalább negyven képviselőnek kell támogatnia, akik legalább két tagállam állampolgárai közül kerülnek ki. O’Reillyt 569 képviselő támogatásával, 66 ellenszavazattal és 43 tartózkodás mellett választották újra. Az ombudsman mandátuma a 2014–2019-es parlamenti ciklus végéig szól. Az európai ombudsman feladata, hogy kivizsgálja az uniós intézmények és szervek hivatali visszásságait. Ilyen panaszt uniós polgárok, az uniós országok lakói, illetve az EU-ban irodával rendelkező vállalkozások és szervezetek tehetnek – tudatta a szavazással összefüggésben az EP sajtószolgálata. (MH)