Külföld

Jövőre lesz hivatalos a Brexit

May: London március végéig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét

A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetéséhez vezető folyamatot – mondta tegnap a BBC politikai magazinműsorában Theresa May brit miniszterelnök, aki ezzel arra utalt, hogy 2017 márciusáig biztosan bejelentik a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválását, amely a kilépési folyamatot szabályozza.

Ezzel kezdődik el a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről. May korábban nem nyilatkozott ennyire konkrétan a kilépés megkezdésének dátumáról, többnyire csak annyit mondott, hogy az idén már biztos nem. Pontos dátum most sincs, a konzervatív politikus reméli, hogy miután az EU-partnerek azt már tudják, hogy az 50. cikkely aktiválása 2017 első negyedében megtörténik, „el lehet végezni bizonyos előkészületi munkálatokat”, és így az érdemi tárgyalási folyamat simább lehet. Ez az Egyesült Királyságnak, az Európai Uniónak és az üzleti vállalkozásoknak egyaránt érdeke – mondta a brit miniszterelnök.

May interjút adott a The Sunday Times vasárnapi brit lapnak is, itt közölte, hogy a brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez. May szerint a csatlakozási törvény visszavonása az első szakasza lesz annak a folyamatnak, amelynek végére Nagy-Britannia „ismét szuverén és független országgá válik”. A hatalmi és hatásköri jogok visszatérnek a választott brit intézményekhez, és ez azt jelenti, hogy az Európai Unió jogszabályainak hatálya megszűnik Nagy-Britanniában – tette hozzá a brit kormányfő.
May a Konzervatív Párt tegnap kezdődött kongresszusán megerősítette, a népszavazás érvényessége ellen nincs helye kifogásoknak, „a Brexit Brexitet jelent, és sikert fogunk belőle kovácsolni” – mondta.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom