Külföld

Jelentős támogatókat szerzett Rex Tillerson külügyminiszter-jelölt

Beperli Donald Trumpot egy amerikai civil csoport

Magabiztosan várhatta a szenátusban Rex Tillerson külügyminiszter-jelölt a róla szóló szavazást, amelyet hétfőn, lapzártánk után tartottak. Korábban több republikánus képviselő is kétségeit fejezte ki alkalmasságát illetően, de vasárnap John McCain és Lindsay Graham szenátor bejelentette, hogy támogatni fogja Donald Trump jelöltjét.

Graham és McCain közös közleményében azt írta, bár vannak kétségei Tillerson múltbeli orosz kapcsolatai miatt, de úgy gondolja, az amerikai érdekek hatékony képviselője lesz. Ezzel Tillerson sorsa eldőlni látszik, ugyanis a demokratáknak szükségük lenne mindhárom kétkedő republikánus, McCain, Graham és Marco Rubio szavazatára a szenátusban ahhoz, hogy megakadályozzák a kinevezést.

A Washingtoni Állampolgárok a Felelősségért és Etikáért elnevezésű csoport hétfőn pert kezdeményezett Donald Trump ellen, mert szerintük megsérti az alkotmányt azzal, hogy cégei külföldi kormányoktól kapnak pénzt. Trump vállalatai üzleti kapcsolatban állnak például Kínával és Indiával, és a csoport szerint nem lehet tudni, hogy nem fog-e elnökként üzleti érdekeket követni. Eric Trump, az elnök fia és a Trump Organization ügyvezető alelnöke a The Times on Sunday című brit lapnak azt mondta, a cég a törvényesen szükségesnél több intézkedést tett, hogy elkerülje bármilyen jogszabálysértés lehetőségét, és az ilyen pereket pusztán politikai haszonszerzést szolgáló zaklatásnak nevezte. Eközben a WikiLeaks portál arra kérte olvasóit, ha valakinek esetleg megvan Donald Trump adóbevallása, az küldje el nekik, hogy nyilvánosságra hozhassák.

Colin P. Clarke, a RAND Corporation terrorizmussal és nemzetközi bűnszövetkezetekkel foglalkozó szakértője felhívta a figyelmet: az, hogy egy nagyvállalkozó lett az elnök, hatalmas kihívást jelent nemzetbiztonsági szempontból. A Trump márkanevet viselő épületek könnyedén bűnbandák vagy a szélsőségesek célpontjai-vá válhatnak, akik túszokat ejthetnek váltságdíj reményében vagy csak a nyilvánosság kedvéért.


Röviden
Berlin félti a kereskedelmi mérleget

- Peking kérte az új amerikai elnököt, hogy ne változtassanak az „egy Kína” politikáján. Hua Csun-jing külügyi szóvivő kiemelte, a két országnak lehetnek nézeteltérései, de tiszteletben kell tartaniuk egymás alapvető érdekeit. A kínai vezetést felbosszantotta, hogy Donald Trump decemberben fogadta a tajvani elnök, Caj Jing-ven telefonhívását.

- Észak-Koreában a Rodong Sinmun (Munkásújság), a kormányzó Koreai Munkapárt lapja azt írta, az ország független külpolitikája a nukleáris erején alapszik. Az újság bírálta az Egyesült Államokat, amiért évente hadgyakorlatot tart Dél-Koreában, és ezzel növeli a feszültséget. A cikk jelezte, Észak-Korea tekintet nélkül arra, hogy miképpen változik a nemzetközi helyzet, rendületlenül kitart független külpolitikája mellett.

- Madonna azt írta az Instagramon, csak metaforikusan értette a Fehér Ház felrobbantását. Sok támadás érte az énekesnőt a Nők menete tüntetésen mondott beszéde miatt, feljelentést is akartak tenni terrorfenyegetés gyanúja miatt.

- Továbbra sincs időpont Angela Merkel és Donald Trump találkozójára. Steffen Seibert, a német kormány szóvivője elmondta: nem értékelik versengésként azt, hogy Theresa May brit kormányfőt előbb fogadja az amerikai elnök. Seibert elmondta, hogy Európának egységesen kell reagálnia a bizonytalan jövő kihívásaira. Németországban az kelt aggodalmat, hogy Trump változtatna az amerikai–német kereskedelem mérlegén, amelynek nyelve jelentősen Berlin felé billent.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom