Külföld
Ismét exportált egy vitát a hazai baloldal
Gergely Márton, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese és a TASZ-t képviselő Dojcsák Dalma hasonló véleményt fogalmazott meg a Népszabadság felfüggesztésének politikai okairól. Gergely kifogásolta, hogy bár általánosságban van szólásszabadság Magyarországon, a kormány „hirdetési politikája” ellehetetleníti az oknyomozó újságírást. Dojcsák a médiatörvényről és a tulajdoni viszonyokról is beszélt, valamint bírálta a közmédia centralizált irányítását.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a fenti bírálatok könnyedén figyelmen kívül hagyják a tényeket, összemossák a média jogi keretfelté-teleit és a gazdasági törvényszerűségek által kialakult tulajdonviszonyokat. Felidézte, hogy a hazai joganyagot tetőtől talpig átvilágították Brüsszelben, a tulajdonviszo-nyokkal kapcsolatban pedig tudomásul kell venni, hogy megérkeztünk a kapitalizmusba. Utalt arra is, hogy a hazai sajtó helyzetéről szóló, külföldre vitt vitát a baloldal 2010 óta folyamatosan generálja.
Erhard Busek volt néppárti alkancellár visszafogottan nyilatkozott, megjegyezte, hogy az egész régióra jellemzőek a média helyzetével kapcsolatos viták. Rámutatott, a Nyugatnak nem volt koncepciója a posztszocialista országok demokratikus folyamatainak támogatására, valamint arra is, hogy több szempontból Ausztriában sem jobb a helyzet.