Külföld

Így toloncolt ki Kijev egy újságírót

Veszélyt jelentett „Ukrajna biztonságára, önállóságára és területi integritására” a brit tudósító a hatóságok szerint

Graham Phillipset, az orosz RT tudósítóját deportálták, és három évre kitiltották Ukrajnából. A brit újságíró lapunknak elmondta, hogyan került Donyeckből Lengyelországba, akarata ellenére.

graham
Graham Phillips szerint Ukrajnában könnyen orosz kémnek bélyegzik a külföldi újságírókat (Fotó: grahamwphillips.com)

Amikor július végén az ukrán fegyveres erők egy helyi újságíróval együtt elfogták a kelet-ukrajnai Donyecknél, Graham Phillipsre nem először fogtak fegyvert. A brit tudósítót májusban egy mariupoli ellenőrző pontnál vették őrizetbe, ugyanis egyből gyanúsnak találták, amikor megtudták, hogy az orosz RT-nek dolgozik. Az újságírót a következő harminchat órában az Ukrán Biztonsági Szolgálat kérdezte ki, elsősorban arról, hogy kém-e. Mint később elmondta, viszonylag jól bántak vele, eltekintve attól, hogy fegyvert fogtak rá, zsákkal a fején, hátrabilincselt kézzel vitték Kijevbe, majd nyomatékosan utaltak rá, hogy jobban teszi, ha elhagyja Ukrajnát.

Phillips így is tett, és egészen jú­lius közepéig más országokból tudósított, majd a maláj gép lezuhanásának hírére, a tervezettnél néhány nappal korábban Nagy-Britanniából Kelet-Ukrajnába autózott. Egyik éjszaka egy csapat újságíróval a donyecki reptér felé indult, ahol – úgy tudták – „akció van”. Többen túl veszélyesnek találták a vállalkozást, ezért visszafordultak, ő azonban a helyi Vadim Akszjonovval együtt továbbment. Egymásnak ellentmondó hírek keringtek arról, hogy kiknek a kezén van a régóta lezárt reptér, s amikor két katona megközelítette őket a törmelékkel teli parkolóban, nem is tudták azonnal, hogy azok melyik oldalhoz tartoznak. Miközben mindenhonnan robbanásokat hallottak, bevitték őket a lerombolt hétemeletes, korábban évente egymillió utast is fogadó repülőtérre. Akszjonovot szinte azonnal a földre vitték és verni kezdték, majd amikor Phillips megpróbált közbeavatkozni, egy erősen alkoholos leheletű katona közölte vele: nem hiszi el, hogy brit, és egyébként sem garantálja, hogy életben marad. Mint mondta, a háború látható nyomot hagyott a katonák mentális egészségén, akik ezúttal is arról vallatták, hogy orosz kém-e, és támogatja-e a „terroristákat”.

Átkutatták az autóját is, egy Rover 75-öst, átnézték a mobilját, még válaszoltak is egy SMS-re, amelyet aggódó munkaadója írt neki. Azt írták, minden rendben, ami Phillips szempontjából korántsem volt igaz. Másnap éjszaka úgy kérdezték ki, hogy bekötött szemmel térdepeltették az erdőben.

Reggel érte jöttek, elvitték a biztonsági szolgálat zaporozsjei központjába, ezúttal már jobban bántak vele. Mint mondták, csak néhány kérdés megválaszolásával legyen a segítségükre, és még odesszai lakásába is hazaviszik. Ukrajnai kapcsolatait azonban nem adta ki, és amikor autóval elindultak a Kijevbe vezető ötszáz kilométeres útra, rájött, hogy egy percig sem gondolták komolyan, hogy hazaviszik.

Phillips mindezek ellenére is azt mondta lapunknak, hogy a biztonsági szolgálat jól bánt vele, és a katonák oroszellenessége sem sugárzott róluk. Kijevben meglepetten látta az utcán nyári ruhában sétáló embereket, a fővárosban nyoma sem volt annak, hogy az ország keleti részén háború dúl. Kijevből a lengyel határra vitték, útközben elmondták neki, hogy most éppen deportálják, és három évig nem jöhet vissza. Hivatalosan azért, mert veszélyt jelent az ukrán állam biztonságára, önállóságára és területi egységére. A határon nem kapta vissza minden holmiját, így a Rovert sem. Később rájött, hogy a számítógépéről minden fájlt letöröltek, és feltörték a profilját minden közösségi oldalon és videómegosztón, mindent letöröltek, és oroszellenes üzeneteket tettek közzé a nevében. Videóinak nagy részét később szerencsére sikerült visszaállíttatnia.

Ahogy lapunknak elmondta – és ezt időközben több más újságíró példája is igazolta –, a sajtó képviselői­nek számítaniuk kell rá, hogy ez történik velük. Phillips szerint a katonák és a Nemzeti Gárda tagjai nagyon hamar ítélkeztek az újságírók „hovatartozásáról”, s aki nem egyértelműen Kijev-párti, az bizonyosan nem lehet semleges, hanem valószínűleg orosz kém. Aki orosz nemzetiségű, azzal pedig különösen nem bánnak kesztyűs kézzel. Phillips jelenleg Lengyelországban tartózkodik, egyelőre nem tudja, hogyan tovább.