Külföld
Holokauszttagadással vádolták meg Varsót
Nem csak Izrael bírálta a lengyeleket, Kijev is tiltakozott, amiért tiltanák a háborús bűnösnek tekintett Sztepan Bandera ünneplését

Andrzej Duda aláírására vár a bírált, de lengyel részről érthető holokauszttörvény (Fotó: Reuters/Denis Balibouse)
Jóváhagyta a lengyel parlament felsőháza is csütörtökre virradóra azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett háborús bűntettekért való felelősséget. Egyebek mellett a „lengyel haláltáborok” kifejezés használatát is büntetnék. Varsóban most a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosítják, így büntetőjogi eljárások indulhatnak azok ellen, akik Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy „kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek felelősségét”. Pénzbírság vagy három évig terjedő börtön jár a fentiekért, kivéve, ha „művészeti és tudományos tevékenység keretében” követik el. A hatályba léptetéshez a jogszabályt még Andrzej Duda államfőnek is alá kell írnia.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és a Zsidó Világkongresszus (WJC) is bírálta a törvényt. „Nem fogadjuk el az igazság eltorzítását, a történelem újraírását vagy a holokauszt tagadását. Semmiképp sem fogadjuk el a történelem újraírásának semmilyen kísérletét” – mondta Netanjahu. A törvényt több izraeli politikus is holokauszttagadásnak minősítette, Jiszráel Kac közlekedési és hírszerzési miniszter pedig Izrael varsói nagykövetének hazarendelését követelte. Robert Singer, a WJC elnöke szerint a törvény „elfojtja a valódi szembesülést az ország háborús történelmének legdermesztőbb jelenségével, azzal, milyen mértékben voltak cinkosok a helyi lengyelek zsidó szomszédaik megsemmisítésében”. Lengyelország érdeke a történelmileg igazságtalan támadások elleni védekezés, valamint az is, hogy minél gyorsabban megegyezésre jusson Izraellel – reagált Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes. Varsó álláspontja szerint a törvény célja éppen a holokauszttagadás elleni küzdelem, s – szemben Washington korábbi bírálatával – nem csorbítja a szólásszabadságot. Időközben Mateusz Morawiecki miniszterelnök kinevezte az Izraellel folytatandó jogi-történelmi párbeszéddel megbízott bizottságot, békülékenységét tanúsítandó Izrael felé.
Bírálta a törvényt Petro Porosenko ukrán elnök is, mivel az megtiltja az ukrán nacionalista ideológia hirdetését, és szankcionálja a volinyi mészárlás tagadását is. Varsó – értelmezésük szerint – egyenlőségjelet tesz a nácik és az 1942-ben Sztepan Bandera által alapított Ukrán Felkelő Hadsereg közé, akit Ukrajnában tisztelnek, máshol viszont háborús bűnösnek tartják. Ennek kapcsán Pavlo Klimkin ukrán külügyér ukránellenes sztereotípiák erősítésével vádolta meg Varsót, és válaszlépéseket helyezett kilátásba.