Külföld

Hiábavalónak bizonyult a bécsi tiltás

A magyar miniszterelnök felelősségteljesen kormányoz Strache szerint

Az osztrák ATV kereskedelmi csatorna Klartext című műsorában az Orbán Viktorral tervezett, ám elmaradt találkozójáról is kérdezték hétfőn este az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormányfőt saját megfogalmazása szerint partnerei arra kérték, hogy ne találkozzon vele, Heinz-Christian Strache felvetette, hogy mégis milyen partnere Orbánnak Werner Faymann szociáldemokrata kancellár, aki a jószomszédi kapcsolatokat is veszélybe sodorva, minősíthetetlen stílusban szidta a magyar miniszterelnököt. Strache megkérdőjelezte a bécsi szociáldemokrata-néppárti vezetés demokráciáról alkotott fogalmait, s mint mondta, kérésük csak azt igazolja, hogy az FPÖ meghatározó politikai erővé vált Ausztriában, s a regnáló kormány okkal akarja távol tartani tőle a magyar vezetőt.

Strache szerint hiába tiltották el Orbánt a találkozótól, ez ugyanis nem változtat az osztrák politikai valóságon. Szavait igazolja, hogy vasárnap a felső-ausztriai tartományi választásokon a Néppárt tíz százalékot gyengülve tudott csak győzni, a szociáldemokraták történelmi mélypontra jutottak, miközben az FPÖ, támogatottságát megkétszerezve, néhány százalékkal maradt csak le a győztestől. Strache hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor felelősségteljes politikus, aki megvédi az Európai Unió külső határait, és a szabályait is betartja, s ugyanezt nem lehet elmondani az osztrák vezetésről.

Tegnap ülésezett az osztrák kormány, Faymann kancellár szerint német határzár akkor sem lesz, ha teljesen leállna a migránsokat szállító különvonatok közlekedése Salzburg és Németország között. Közölte, nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy Ausztria tranzitország, és az osztrákok ugyanazt teszik, mint a magyarok, vagyis „egyszerűen továbbküldik a menekülteket”.

 

Hiábavalónak bizonyult a bécsi tiltásA magyar miniszterelnök felelősségteljesen kormányoz Strache szerint - Az osztrák...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. szeptember 29.