Külföld

Hazánk támogatja Koszovó euroatlanti integrációját

„Célunk, hogy elősegítsük Koszovó euroatlanti integrációját, támogatjuk vízumliberalizációs törekvéseiket, éppúgy, mint a nemzetközi intézményekbe való felvételüket” – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután csütörtökön fogadta Kadri Veselit, a koszovói parlament elnökét.

Kadri-Veseli
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kiemelte, Magyarország számára Koszovó mint önálló állam és mint a nyugat-balkáni térség része is fontos stratégiai partner. A magyar házelnök úgy fogalmazott: nemcsak problémamentes, hanem kiválónak mondható a két ország kapcsolata, gazdasági és kereskedelmi szempontból is. A koszovói parlament elnöke örömét fejezte ki Magyarország kiállása miatt. Hangsúlyozta, mindent megtesznek a kapcsolat fejlesztéséért.