Külföld
Hazánk nem szigetelődött el
Magyar Levente: Szívesen jönnek a dán cégek
Hazánknak három stratégiai partnere is van Dániában: a világ legnagyobb szivattyúgyártója, a Grundfos, a teljes termelésének harmadát Nyíregyházán gyártó Lego és az orvostechnikai műszereket gyártó Coloplast. Ezek a cégek regionális központként tekintenek Magyarországra, és további bővítéseket terveznek – mondta lapunknak Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős külügyi államtitkár, aki csütörtökön Koppenhágában tárgyalt. Az államtitkár találkozói mellett átadta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Lars E. Kann-Rasmussennek, a hazánkban 1986 óta jelen lévő Velux ablakgyártó cég nyugalmazott vezérigazgatójának. Mint mondta, a dán vállalatok maximálisan elégedettek a magyarországi beruházási környezettel, s a legnagyobb vonzerőt a magyar munkaerő minősége, képzettsége és munkakultúrája, valamint a nyugatihoz képest még mindig alacsony bérszínvonal jelenti.
Kitért arra is, hogy a dán mezőgazdaság rendkívül fejlett, jelentős szakmai tudásával és technológiával a magyaroknak is tud segíteni, s már a tavasszal mehetnek magyar vállalkozók Dániába tájékozódni.
Magyar Levente kifejtette, a politikai kapcsolatok Dániával kiegyensúlyozottak, a magyar diplomácia azonban arra törekszik, hogy intenzívebbé váljon a viszony. Mint mondta, egy uniós ország esetében a gazdasági együttműködés intenzív politikai kapcsolat nélkül is kiválóan működhet, de törekszenek rá, hogy még javítsanak rajta. Felidézte, bár a gazdasági és kereskedelmi adatokat nézve az első tíz legjelentősebb magyarországi beruházó között ott van Dánia és Hollandia is, mégsem jellemző az állandó párbeszéd, pedig mondjuk Németországgal más a helyzet, nincs olyan hét, amikor ne járna magas szintű magyar kormánytisztviselő Németországban.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a migrációs válság fontos közös téma, és a Dán Néppárt részéről határozott támogatást is kap a magyar migránspolitika. Mind mondta, a magyar erőfeszítések melletti nyílt kiállásuk azt jelenti, nem igazak az elszigetelődésünkről szóló híresztelések.