Külföld

Hazahívta a menekülteket Szíriába Bassár el-Aszad

Néhány ezer visszatérő

Hazájukba való visszatérésre sürgette a szíriai menekülteket Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön Damaszkuszban. Orosz újságíróknak adott interjúban Aszad kijelentette: „azt szeretnénk, hogy minden egyes szíriai visszatérjen hazájába, különösen mióta a terrorizmus felett győzelmet arattunk Aleppóban 2016 végén”.

A damaszkuszi vezetés és szövetségese, Moszkva terroristának nevezi a rezsim fegyveres ellenzékéhez tartozó csoportokat. Bassár el-Aszad szerint az utóbbi fél év során néhány ezren jöttek vissza. Az országában állomásozó orosz katonai erőkről elmondta: jelenlétük Szíriában a közel-keleti erőegyensúly fenntartásához szükséges. Eközben a szíriai kurdok képviselői kormányzati tisztségviselőkkel találkoznak a héten Damaszkuszban, ez lesz az első alkalom, hogy a Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd katonai szövetség küldöttsége felkeresi a fővárost.