Külföld
Freedom House: Magyarország idén is „szabad”
A washingtoni központú nemzetközi civilszervezet szerint hazánk továbbra is a „szabad” kategóriában van, a polgári szabadságjogok terén megőrizte a tavalyi és tavalyelőtti 2-es osztályzatot, a politikai jogokban azonban egyet rontott, 2-est kapott a tavalyi 1-es, azaz legjobb jegy után (rendszerükben az országok a két osztályzat 1 és 2,5 közötti átlaga esetén minősülnek szabadnak). A jelentés azzal indokolta a leminősítést, hogy a választási kampány kevés teret engedett a méltányos versenynek, ezáltal nagyobb törvényhozási és más előnyöket adott a Fidesznek. „Egy demokráciának nem kell szükségképpen liberálisnak lennie” – idézték Orbán Viktor kormányfőt.
A Közel-Keleten és Nyugat-Afrikában is sokat rontott a helyzeten a terrorizmus, az arab világ egyetlen szabadnak minősített országa Tunézia lett. Az idén először értékelt Krím „nem szabad” státusú lett, hasonlóan Oroszországhoz. Az Egyesült Államok továbbra is a legjobbak között van a listán, noha a jelentés megemlítette a CIA kínzásjelentését.