Külföld

Folytatódik a tisztogatás

Juncker nem számol a török EU-csatlakozással

Negyvenkét újságíró és száz egyetemi tanár ellen adtak ki tegnap Törökországban elfogatóparancsot, feltételezhetően kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokkal, akit Ankara „párhuzamos állam” kiépítésével és a július 15-i katonai puccskísérlet előkészítésével vádol.

Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori szövetségesének jelentős a befolyása a sajtóban is. A puccskísérletet követő tömeges előállítások eddig nem terjedtek ki a sajtóra és az egyetemekre, bár július 15. óta a török hatóságok több tízezer katonát, rendőrt, bírót, tanárt és közszolgát bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából, és 13 615 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A körözött újságírók listáján híradások szerint szerepel a 72 éves Nazli Ilicak neve is, aki a török médiavilág egyik fő alakja. A publicistát 2013-ban pont azért bocsátották el a Sabah című legfőbb kormánypárti napilaptól, mert bírálta a korrupciós botrányban érintett minisztereket. Mivel isztambuli lakásán hétfőn nem találták, a rendőrség kapcsolatba lépett a Mugla tartományi hatóságokkal, ahol Ilicak valószínűsíthetően tartózkodik. Már az elmúlt napokban is állítottak elő újságírókat, csak jóval kisebb számban és súllyal.

„Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotában Törökország nincs olyan helyzetben, hogy a közeli vagy akár a távoli jövőben az Európai Unió tagjává váljon” – nyilatkozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a France 2 francia tévécsatornának. A luxemburgi politikus figyelmeztetett, ha Ankara visszaállítja a halálbüntetést, az EU azonnal megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat.

Juncker a brit kilépési folyamatról megerősítette, teljesen Londontól függ, hogy mikor nyújtja be hivatalos kilépési kérelmét.