Külföld
Folyik a sárdobálás Amerikában
Trump álszentségre, Clintonék összeesküvés-elméletekre hivatkoznak
Az afroamerikai szavazók támogatását kérte Wisconsin államban Donald Trump helyi idő szerint kedden, késő este elmondott beszédében. A republikánus elnökjelölt West Bend városkában beszélt, amely egyórányira esik Milwaukee városától, és lakói nagyon nagy arányban feketék, ugyanakkor az elmúlt napokban erőszakos tüntetések színhelye volt.
Trump azt állította, hogy a Demokrata Párt „kudarcot vallott és elárulta” az amerikai feketéket, elnökjelöltjükről, Hillary Clintonról pedig azt mondta, hogy álszent, amikor a kisebbségi csoportok szavazataira vadászik, mert „csak szavazatokat lát bennük és nem embereket, akik jobb jövőt érdemelnek. A demokraták eddig készpénznek vették, hogy övék a fekete amerikaiak voksa, de ennek meg kell változnia!” - fogalmazott Trump. Hangsúlyozta, hogy szerinte azok támadják őt, akik eddig rosszul vezették az országot, nem tettek az emberek életkörülményeinek jobbításáért, és egyik vesztes háborúból a másikba vitték az Egyesült Államokat.
Egészséges Hillary Clinton - állította időközben egy közleményben a jelölt kommunikációs vezetője, és a kijelentést megerősítette a politikus orvosa is. A dokumentumban visszautasították és „zavart összeesküvési elméleteknek” minősítették azokat az elsősorban a jobboldali médiában keringő híreket, amelyek szerint a demokrata politikus rossz egészségi állapotban lenne.
Hillary Clinton 2012-ben elesett, agyrázkódást szenvedett, és a koponyájában vérrög keletkezett. Ebből meggyógyult, bár a mai napig vérhígítót szed. Az elmúlt hetekben azonban felerősödtek az egészségi állapotáról szóló viták, közösségi oldalakon és hírportálokon is egyre több olyan kép és videó jelent meg, amelyen Clinton furcsának látszó módon rázkódik, vagy megbotlik, vagy el is esik, mintha egyensúlyát vesztette volna, továbbá beszéd közben pillanatokig nem találja a szavakat. Trump ezért hozta szóba ezt a héten, amikor azt állította: Clintonnak fizikailag sincs meg az ereje ahhoz, hogy szembeszálljon az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.