Külföld
„Fidesz kizárásával az Európai Néppárt veszített volna súlyából”
Janez Jansa: Szlovénia a pártcsalád többségével együtt kompromisszumos megoldás előmozdításán dolgozott - Berlusconi szerint a lehető legjobb megoldás született
A szlovén néppárti politikus magyar újságíróknak adott nyilatkozatában kielégítőnek nevezte a néppárt vitáját követően elért kompromisszumos eredményt.
Kiemelte, a döntés jó nem csak az EPP egészének, vagy az egyes tagpártoknak, hanem Európának is. Ezt azzal magyarázta, hogy a pártcsalád a legnagyobb és legerősebb politikai csoport az Európai Unióban, amely erősödésre és stabilitásra szorul.
Véleménye szerint a Fidesz kizárásával a néppárt kettős mércét alkalmazott volna, ami a pártcsalád végét jelentette volna mindazon értékek elvesztésével, amelyeken a pártcsalád és az Európai Unió is alapszik.
"A néppártnak, mint legnagyobb pártcsoportnak egységet kell közvetítenie. Egységének megbillenése rosszat tett volna Manfred Weber az Európai Parlament (EP) néppárti frakciója vezetőjének politikai törekvéseinek" - mondta.
Arra emlékeztetett, hogy Weber uniós bizottsági elnöki pozícióját célzó választási mottójának központi eleme a hídépítés, amelyre Európának most a legnagyobb szüksége van. Az EPP mai ülése ezt erősítette meg, ezt nyilvánította ki - húzta alá.
A politikus elmondta, Szlovénia a pártcsalád többségével együtt kompromisszumos megoldás előmozdításán dolgozott, ugyanis szomszédos országként érti a Fidesz által képviselt politikát, amíg mások korábban akár a jogállamisági eljárás megindítását is helyeselték Magyarország ellen.
Az ülésen komoly vita folyt, amelyen a Fidesz Európa-barát, és a problémákat megoldani akaró pártként vett részt. A Fidesz hozzáállásával a legtöbbet tette a vita eredménye, a kompromisszumos megoldás elérése érdekében - tette hozzá Janez Jansa.
Berlusconi: ez a lehető legjobb megoldás a Néppárt és a Fidesz számára is
A volt olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az EPP és a Fidesz közti "megállapodás" egyrészt nem gyengíti az EU legjelentősebb politikai családját az európai választások előtt néhány héttel. Másrészt - tette hozzá Silvio Berlusconi - időt ad a Fidesz állásfoglalásának "nyugodt értékelésére".
Berlusconi hozzátette, a Hajrá Olaszország, valamint ő is személyesen mindent megtett annak érdekében, hogy az EPP az európai parlament első számú frakciója legyen, és ebben az Orbán Viktorral való kiváló kapcsolata is szerepet játszott.
"Közösen akarjuk megváltoztatni ezt az Európát hatékonyabbá téve és közelebb hozva a polgárok igényeihez: ehhez azonban erősnek és egységesnek kell lennünk" - írta Silvio Berlusconi.
A HDZ a kompromisszumos megoldást támogatta a Fidesz felfüggesztésével kapcsolatban
Voltak olyan európai néppárti (EPP) tagok, amelyek azt akarták, hogy a Fideszt zárják ki az EPP-ből, de a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kezdettől fogva arra törekedett, hogy kompromisszumos megoldás szülessen -nyilatkozta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a HDZ külpolitikai titkára szerdán Brüsszelben a horvát közszolgálati televíziónak (HRT).
Kiemelte: az Európai Néppártban és az Európai Unióban (EU) hagyománya van a kompromisszum keresésének, egy ilyen nagy szervezet csak kompromisszumos megoldásokkal haladhat előre.
Mint mondta: számos megbeszélés előzte meg a szerdai ülést, amelyben Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek, a párt elnökének fontos szerepe volt.
A HDZ az az álláspontja, hogy két hónappal az európai parlamenti választások előtt az Európai Néppártnak egységet kell mutatnia. Ezért támogatta azt a kezdeményezést, hogy egy háromtagú bizottság jöjjön létre, amely jelentést tesz le, és az alapján el lehet majd dönteni, hogy mi lesz hosszabb távon a néppárt, illetve a néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője. Vizsgálni fogja, hogy a Fidesz teljesíti-e azokat a feltételeket, amelyeket Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje állított vele szemben - hangsúlyozta.
Emlékeztetett, hogy őszre Zágrábban tartja a EPP kongresszusát, és reményének adott hangot, hogy azon nem csak az EPP győzelmét ünnepelni majd, az európai parlamenti választásokon elért eredményéért, hanem a néppárt új egységét is.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy figyelmeztetés-e ez azoknak a kereszténydemokrata pártoknak, amelyek populista politikát folytatnak, Bozinovic azt válaszolta: annak ellenére, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az EU-nak és az EPP-nek, egy olyan európai szellem győzedelmeskedett a párbeszédben és megoldások keresésében, amely mindenki számára elfogadható. "Ezt fogjuk a jövőben is tenni, és a párt ezt teszi megalakulása óta" - szögezte le.