Külföld

„Európát ostromlott várnak látjuk”

1848-as megemlékezés Stuttgartban

Március 15-e ma is azt üzeni, ahogyan a szabadságharc idején is, hogy a magyarok maguk akarnak dönteni ügyeikről és a jövőjükről, mindarról, ami őket, a gyerekeiket és az unokáikat érinti – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Stuttgartban az M1 televíziónak.

A tárcavezető a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet és a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség közös istentiszteletén vett részt, azután a stuttgarti március 15-i megemlékezésen mondott beszédet, majd Pro Cultura Hungarica-díjat adott át Gémes István evangélikus lelkésznek. Európa manapság nagy kihívás előtt áll, és erre Magyarország és Közép-Európa más választ ad, mint Nyugat-Európa bizonyos részei – mondta beszédében a miniszter „Európát ostromlott várnak látjuk, most fog eldőlni, hogy megmarad-e a keresztény hitből kinövő kultúra” – hangoztatta Balog Zoltán.