Külföld
Európa szívében mészárolt az Iszlám Állam
Hollande: Háborús tettet hajtottak végre Párizsban

A párizsi Stade de France-ban péntek este a francia-német labdarúgó-mérkőzést játszották, amikor robbanásokat hallatszottak. Két öngyilkos merényletet követtek el, valamint egy pokolgépet robbantottak a terroristák a bejáratoknál és egy McDonald’s étteremnél. Francois Hollande francia elnököt azonnal kimenekítették a stadionból.
Párizsban több helyszínen is támadtak és lövöldöztek a terroristák. A La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en. A legtöbb áldozattal járó mészárlást azonban a XI. kerületi Bataclan koncertteremnél követték el: nagyjából hetven embert öltek meg. Több szemtanú az Allah Akbar (Allah nagy) kiáltást hallotta az egyik merénylőtől a Bataclanban.
A párizsi ügyész szombat esti tájékoztatása szerint eddig 132 halálos áldozata van a merényletsorozatnak. A sebesültek száma 352, közülük legalább 96 állapota válságos. A francia labdarúgó-válogatott védekező középpályásának, Lassana Diarrának az unokatestvére is életét vesztette. Az áldozatok közül legalább húszan külföldiek, magyar nincs köztük.
A Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások négy öngyilkos merénylője közül az egyik holttestének közelében szíriai útlevelet találtak. Tulajdonosa, aki a Blic szerb napilap fotója szerint az Ahmad Almohammad névre hallgatott, Görögország, Macedónia és Szerbia után október nyolcadikán a horvátországi Opatovac táborában regisztrált menedékkérőként. A horvát belügyminisztérium szerint útját Magyarországon, majd Ausztrián keresztül folytatta. Az egyik öngyilkos merénylő holttestének közelében egyiptomi útlevelet találtak, ez azonban egy sebesült egyiptomi fiatalemberé is lehet, nem pedig a támadóé.
Az AFP hírügynökség a franciaországi nyomozáshoz közel álló forrásokból vasárnap azt jelentette, hogy még egyet azonosították a Bataclan támadói közül az algériai származású, de már Franciaországban született Ismail Omar Mostefai személyében. A francia média jelentései szerint nem kizárt, hogy Mostefai tavaly Szíriában járt. Kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt már 2008 óta a hatóságok látóterében volt, öt éve megfigyelték, nem volt jele annak, hogy terrorista összeesküvésben vett volna részt. Rendszeresen látogatta a Chartres melletti Luce mecsetjét.
A párizsi merénylethez használt fegyvereket, három Kalasnyikovot találtak a terrorakciók során igénybe vett egyik belga rendszámú gépkocsiban, amelyet vasárnap reggel találtak meg a francia főváros Montreuil nevű elővárosában, és őrizetbe vettek tizenöt embert a Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője környezetéből - közölték rendőrségi források. Szemtanúk szerint egy fekete színű Seat gépkocsit használtak a merénylők péntek este az utcai lövöldözések három helyszínén. A belga hatóságok szombaton délután több műveletet is végrehajtottak Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű, muszlimok lakta kerületében, az ügyészség szerint két párizsi merénylő is onnan érkezett. Korábban több más terrortámadással összefüggésben is felmerült a kerület neve. Belgiumban szombat reggel összeült a nemzetbiztonsági tanács, de a terrorfenyegetettség szintjét nem emelték.
Francois Hollande rendkívüli állapotot hirdetett Franciaországban és kijárási tilalmat Párizsban, újra bevezették a határellenőrzést is. Háborús tettnek nevezte a merényleteket, amelyeket az Iszlám Állam terrorista hadserege követett el. A terrorszervezet szombaton egy közleményben magára is vállalta a támadásokat. A közbiztonságot illetően „drasztikus változtatásokat”, Európában pedig „új bevándorlási politikát” sürgetett Nicolas Sarkozy volt francia államfő vasárnap, miután egyórás megbeszélést folytatott utódával, Francois Hollande-dal, aki valamennyi parlamenti párt vezetőjét fogadta. „Mindenkire szükségünk van az Iszlám Állammal való leszámoláshoz, beleértve az oroszokat is, nem lehet két külön koalíció Szíriában” – hangsúlyozta Sarkozy, aki „totális háborút” sürgetett a terroristák ellen. Új határvédelmi szabályozást sürgetett Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke, aki szerint „Franciaország és a franciák nincsenek biztonságban”.
A támadás után egy sor esemény elmarad. Lemondta párizsi fellépéseit több zenekar is, így a Motörhead, a Coldplay, a U2 és a Foo Fighters, továbbá a Deftones is, az együttes fellépett volna a Bataclanban. A pénteki támadáskor fellépő Eagles of Death Metal visszatért szombaton az Egyesült Államokba, európai turnéjukat felfüggesztették, várhatóan Budapesten sem lépnek fel. A jövő évi franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szervezőbizottságának elnöke, Jacques Lambert szerint nem szabad törölni a 2016-os tornát, s mindent megtesznek az esemény biztonsága érdekében. A Le Monde úgy tudja, megtartják a hónap végén kezdődő klímacsúcsot Párizsban.
Feketelistán az Iszlám Állam „stratégája”
Egyre többször merül fel a péntek éjjeli párizsi terrortámadással összefüggésben Salim Benghalem neve, akit az „Iszlám Állam Franciaországra szakosodott hóhérának és stratégájának” neveznek – írta tegnapi cikkében az Index. Értesülések szerint a francia férfi áll az elmúlt hónapok összes, frankofón nyelvterületen elkövetett merénylete mögött, így neki tulajdonítják a Charlie Hebdo elleni támadás kitervelését s a brüsszeli Zsidó Múzeum elleni merényletet is. Benghalemről úgy tudni, „jó ismerőse” volt a Charlie Hebdo-támadást elkövető Kouachi fivéreknek, akiket az al-Kaida a jemeni sivatagban képzett ki, s ahol a szóban forgó férfi is járt. A francia hadügyminisztérium tudott arról, hogy Benghalem felelős a frankofón műveletekért, s arról is, hogy feladata az Iszlám Államhoz csatlakozni kívánó francia fiatalok eligazítása. A férfi neve emellett az Egyesült Államok legveszélyesebb terroristákat gyűjtő feketelistájára már tavaly szeptemberben felkerült. Kiképzését 2011-ben kapta Jemenben, ekkor még feltehetően az Al-Kaida tagja volt, 2013 óta Szíriában tevékenykedik.
(JZS)
Röviden. Biztonsági intézkedések az Unióban
- „Istenkáromlás Isten nevét használni az erőszak és gyűlölet útjának igazolására. Az erőszak és a gyűlölet útja nem oldja meg az emberiség problémáit” – mondta a hét végén Ferenc pápa.
- „Nemcsak Párizs és Franciaország népe, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek támadást” – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.
- „Együtt sírunk önökkel, és együtt harcolunk azok ellen, akik ezt a felfoghatatlan tettet elkövették” – mondta szombaton Angela Merkel német kancellár. Fokozott biztonsági intézkedéseket vezet be Hollandia, Olaszország és Németország is.
- Angela Merkelnek el kell ismernie, hogy elhibázott menekültpolitikát folytat - mondta Markus Söder bajor pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. „Párizs mindent megváltoztat” - hangsúlyozta a bajor konzervatív CSU politikusa.
A francia fővárosban elkövetett merényletek után véget kell vetni az „ellenőrizetlen” és „illegális bevándorlásnak” – hangsúlyozta Markus Söder.
- Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Luxembourg összehívta péntekre az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek rendkívüli tanácskozását a párizsi merényletekre adandó válasz megvitatására.
- Az uniónak a szavakról át kell térnie a tettekre, és ténylegesen meg kell erősítenie a schengeni határok védelmét - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő, aki szerint az EU eddig rendkívül lazán kezelte a menekültválságot.
- Őrizetbe vettek szombaton egy gyanúsan viselkedő embert London második legnagyobb, Gatwick repterén, amelynek egyik terminálját egy időre teljesen kiürítették és a környező utakat is lezárták. Az őrizetbe vett személy egy „tűzfegyvernek látszó” tárgytól próbált szabadulni. Theresa May belügyminiszter bejelentette, hogy alaposabban ellenőrzik az országba belépő teherjárműveket. David Cameron miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának fel kell készülnie arra, hogy a párizsi merényletek áldozatai és sérültjei között sok brit állampolgár is van.
- Bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelország migránsok befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség ennek teljesítésére - jelentette ki szombaton Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter.
- A visegrádi országok hivatalban lévő külügyminiszterei szerint Európát, az európai embereket érte támadás. Erről Lubomír Zaorálek cseh, Miroslav Lajčák szlovák és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egyeztetett.
- Franciaország és a nyugati államok elhibázott közel-keleti politikája hozzájárult a terrorizmus terjedéséhez - közölte Bassár el-Aszad szíriai elnök, aki elítélte az éjszaka elkövetett párizsi merényleteket.
Terror Európában
2004. március 11. - Madrid pályaudvarain több robbanás történt. A merényleteknek 192 halálos áldozata és 1421 sebesültje volt. Az al-Kaida terrorszervezet vállalta magára a merényletek elkövetését.
2005. július 7. – Londonban legalább 56 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő, összehangolt robbantásos merényletsorozatot követtek el. Csaknem egy időben négy pokolgép robbant a földalatti-hálózat három forgalmas állomásán, és felrobbantottak egy városi buszt is. A robbantásokat két, az al-Kaidához tartozó szervezet is magára vállalta.
2011. július 22. – Pokolgép robbant Oslo központjában, majd Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági táborában rendezett vérengzést a rendőri egyenruhába öltözött szélsőjobboldali Anders Behring Breivik. 77 emberrel végzett.
2012. március 11-22. - Egy algériai származású férfi a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon Toulouse és Montauban városában, majd két óvodás és egy iskolás gyermeket és egy fiatal rabbit lőtt le a Toulouse-ban.
2014. május 24. – Brüsszel belvárosában négy ember halt meg, amikor a zsidó múzeum előtt egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre.
2015. január 7. - Francia dzsihadisták megtámadták a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap székházát Párizsban. Tizenkét embert agyonlőttek.