Külföld
Észak-Korea fenyegeti Washingtont
Phenjan és Teherán részéről is ellenállásba ütközött az Egyesült Államok

Paul Ryan és Philip Hammond brit pénzügyminiszter (Fotó: Reuters/Stefan Wermuth)
„Szuperhatalmas megelőző csapással” fenyegette meg az észak-koreai állami média az Egyesült Államokat. A kormányzó Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun azt írta: ha elindítják a támadást, az „azonnal és teljesen megsemmisíti az imperialista amerikai inváziós csapatokat nemcsak Dél-Koreában, hanem az amerikai kontinensen is, és hamuvá változtatja őket”. Az észak-koreai rezsim fenyegetőzését az egyre keményebb amerikai nyilatkozatok válthatták ki: Paul Ryan képviselőházi elnök úgy fogalmazott londoni látogatása során, hogy „engedni egy diktátornak, hogy ilyen erőt birtokoljon, nem olyasmi, amit civilizált nemzetek eltűrhetnek”, és kijelentette, a katonai megoldást napirenden kell tartani.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter közben szerdán közölte, hogy az Iránnal két éve kötött nukleáris megállapodás csak hátráltatja, de nem fogja megfékezni Iránt abban, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert. „Egy ellenőrizetlen Irán ugyanazt az utat járhatja be, mint Észak-Korea, és magával sodorhatja a világot” – mondta a külügyminiszter. Tillerson szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szerződéssel „lefizetett egy nukleáris ambíciókat dédelgető hatalmat”, és ezzel a jövőbe tolta ki a problémát. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője kedden már bejelentette, hogy a Trump-kormány felülvizsgálja Washington eddigi iráni politikáját.
„Az Egyesült Államoknak változtatnia kellene az irányvonalán és teljesítenie kötelezettségeit” – írta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Twitteren. A diplomata szerint az amerikai gyanúsítgatások már „elhasználódtak”, Teherán pedig végig tartotta magát a Bécsben született megállapodáshoz.
Tervet dolgozott ki a Stratégiai Tanulmányok Orosz Intézete az amerikai elnökválasztások kampányának befolyásolására vagy a választók választási rendszerbe vetett bizalmának aláásására – mondta el a Reuters hírügynökségnek három jelenlegi és négy volt amerikai tisztségviselő.
Közben az Anadolu török állami hírügynökség közölte, Recep Tayyip Erdogan török elnök május közepén találkozik Donald Trump amerikai elnökkel az Egyesült Államokban.