Külföld
„Erősen manipulált” LIBE-jelentés
A romák helyzete kapcsán sok csúsztatás található a bizottság értékelésében, a Fidesz a szakmai kifogásokra koncentrál – mondta lapunknak Járóka Lívia, a párt EP-képviselője

Mintegy hatvanoldalas, tételes cáfolatot juttatott el a magyar uniós állandó képviselet az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tagjainak, miután a holland zöldpárti Judith Sargentini bemutatta a magyar helyzetről készült jelentését. A „rasszizmus és intolerancia, romaellenesség és antiszemitizmus” az egyik téma, amiben éles kritikát fogalmazott meg a dokumentum.
Sargentini egyik hivatkozási alapja az a 2014-es jelentés, amit Nils Muiznieks készített, az Európa Tanács idén leköszönt emberi jogi biztosa, aki többször élesen bírálta a magyar kormány migrációs politikáját, és nem mellesleg George Soros alapítványa lettországi irodavezetőjeként kilenc éve arról értekezett, hogy régiónkban meg kell teremteni a „homo sorosensust”. Az idézett dokumentum szerint hazánkban erősödött a rasszizmus, a romaellenesség pedig a romák elleni erőszakban, paramilitáris erők felvonulásaiban és azoknak a romák által lakott falvakban tartott „járőrözéseiben” mutatkozott meg.
A magyar cáfolat rámutat, hogy az egyenlő bánásmódról szóló magyar törvény az uniós direktívánál is erősebb védelmet biztosít, és mindenféle diszkriminációra kiterjed. A dokumentum emlékeztet, hogy éppen a Fidesz-kormány volt az, amelyik 2011-ben a BTK módosításával visszaszorította a paramilitáris csoportokat, büntetve a nemzeti, vallási, etnikai közösségek elleni erőszakos fellépést, félelemkeltést és provokációt. Kitér arra is, hogy az előző, szocialista kormányok alatt történtek a romagyilkosságok, akkor vonult fel a Magyar Gárda, akkor éltek félelemben a magyarországi és európai romák. A Fidesz-kormány azonban lehetővé tette egyebek mellett, hogy a romák a telepekről családi házakba költözhessenek, és egyre több embernek segít a csok és a közmunkaprogram is, amelynek hasznát hosszan részletezi a cáfolat.
Sargentini jelentésében kitér a romák integrációjának problémáira is, amivel kapcsolatban a magyar cáfolat hangsúlyozta a magyar kormány romaintegráció iránti elkötelezettségét, amit az is mutat, hogy a magyar soros elnökség volt az, amelyik 2011-ben napirendre tűzte a kérdést.
A dokumentum rámutat arra is, hogy a Fidesz–KDNP elsőként küldött az EP-be roma képviselőt Járóka Lívia személyében, aki ma az Európai Parlament egyik alelnöke, és az ő erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy Magyarország benyújtotta az Európai Romastratégiát.
Járóka Lívia – aki a Sargentini-jelentés vitáiban is felszólalt –, lapunknak elmondta, az Európai Bizottság 2017-es értékelése is igazolja, hogy javult a roma gyerekek helyzete az oktatásban 2011-hez képest, jelentősen csökkent az iskolaelhagyók száma, valamint sokkal több roma gyerek részesül kisgyerekkori nevelésben és gondozásban. A képviselő szerint a jelentés rendkívül szakmaiatlan, tele van hibákkal és csúsztatásokkal, valamint politikai motiváltsága is nyilvánvaló. Hozzátette, számos olyan NGO működik közre a képviselők tájékoztatásában, amelyeknek üzleti érdeke fűződik ahhoz, hogy továbbra is ők kapjanak jelentős uniós forrásokat, ne az általuk bírált kormányok. Kiemelte, ez a jelentés is erősen manipulált. Hangsúlyozta, a fideszes képviselők módosítóindítványaikkal a szakmai kifogásokra fognak koncentrálni, és ő maga is személyesen tájékoztatja a bizottság tagjait a valós helyzetről. Szóvá tette azt is, hogy a jelentés készítője az Európai Bizottság már említett értékeléséből is tájékozódhatott volna, s az a hozzáállás is jellemző, hogy a témával foglalkozó képviselők sem az ő, sem pedig az általa Brüsszelben bemutatott roma civilek véleményét nem hallgatták meg.