Külföld

Erdogan „szimbolikus hódítása”

A török elnök janicsárok helyett pénzzel és „puha erővel” szerez befolyást a volt oszmán területeken – írta a Die Welt

A török elnök e havi németországi és budapesti látogatásának apropóján több írásban is foglalkozott az európai sajtó Recep Tayyip Erdogan európai ambícióival.

Erdogan 20181024
A német napilap szerint Recep Tayyip Erdogan birodalomalapítóként látja magát, és ankarai irányítás alá vonta a nyugat-európai török mecseteket (Fotó: Reuters - Murat Cetinmuhurdar)

„Hogyan akarja Erdogan megvenni Délkelet-Európát” címmel közölt elemzést a napokban a Die Welt. A német lap szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök leginkább pénzzel próbálja növelni a török befolyást elsősorban a balkáni országokban, de kisebb részt Magyarországon is, ezt pedig befektetések, hitelek, mecsetek, bankok és repülőterek mutatják. Boris Kalnoky, a lap tudósítója felidézte Erdogan utalásait arra, hogy az oszmán szellem mozgatja Ankara külpolitikáját, s ezek alapján az elnök – mint írta – birodalomalapítóként látja magát. Rámutatott, míg saját régiójában fegyverrel, addig az Oszmán Birodalom egykori európai területein „puha erővel” növeli befolyását a török elnök. A cikkből kiderül, hogy miközben a török állami vallásügyi hivatal, a Diyanet Németországban és más nyugat-európai országokban biztosítja, hogy Ankarából irányítsák a mecsetek hálózatát, addig a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Délkelet-Európában támogatja a mecsetek és más oszmán kori emlékek felújítását – köztük a Gül Baba türbéjét is. A szigetvári kutatásokat vezető Pap Norbert, a PTE tanára a cikkben úgy fogalmazott, a törökök számára ezek „szimbolikus hódítások”. A Politico nemrég arról írt, hogy Törökország hasonló módon jár el a befolyása alá tartozó Észak-Cipruson, Erdogan épp az idén nyáron avatott fel egy új mecsetet Nicosiában.

A Deutsche Welle a németországi Vallási Intézmények Török–Iszlám Uniója (DITIB) tevékenységével kapcsolatos aggodalmakat gyűjtötte össze. Észak-Rajna-Vesztfália integrációs minisztere, Serap Güler figyelmeztetett, a DITIB Erdogan kölni mecsetavatását nem az integráció erősítésére használta, s politikai szervezetként működik. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa aggasztónak nevezte, hogy az Erdogant üdvözlők egy része a szélsőséges Szürke Farkasok jelét mutatta, maga az elnök pedig a Muszlim Testvériség jelét használta.