Külföld

Erdogan szemrehányást tett Európának

Tízszer annnyi menekült van Törökországban, mint az unióban

A török államfő Európa szemére vetette Brüsszelben, hogy országa tízszer annyi menekültet fogad be, mint az unió. A német sajtó aggasztó becsléseket közölt, amelyeket a kormány nem erősített meg.

Az uniós országoknak üzent az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal közösen adott sajtónyilatkozatában Recep Tayyip Erdogan török államfő. Emlékeztetett, hogy országa az elmúlt években két és fél millió menekültet fogadott be, míg egész Európa összesen negyedmilliót. A Brüsszelben tárgyaló Erdogan említést tett arról is, hogy diszkriminációtól mentes befogadásukra eddig 7,8 milliárd dollárt költött Ankara, a külső támogatás pedig ebből mindössze 417 millió volt. „A mi országunk az, amely veszélyben van, ennek ellenére nem zártuk be ajtónkat a menekültek és menedékkérők előtt” – fogalmazott a politikus. Erdogan beszélt arról is, hogy a török parti őrség hatvanezer embert mentett ki a Földközi-tengerből.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a terrorizmus elleni harchoz szükséges a nemzetközi együttműködés, és Bassár el-Aszad szíriai elnököt és kormányát is a terroristák közé sorolta, szerinte ugyanis Damaszkusz államilag támogatott terrorizmust folytat. Erdogan helytelenítette az orosz légi csapásokat, s kiemelte, hogy a szíriai konfliktus megoldásához az ellenzék kiképzésére és felszerelésére van szükség, valamint egy biztonsági övezet és egy repüléstilalmi zóna létrehozására. Kitért arra is, hogy „nincs jó és rossz terrorista”, ezért is támadja a török hadsereg egyformán az Iszlám Államot és a Kurdisztáni Munkáspártot. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung előző nap arról írt, hogy Ankara megállapodott Brüsszellel hat újabb menekülttábor megnyitásáról, amelyet uniós támogatással tartanak fenn, illetve az EU is vállalja, hogy befogadja a menekültek egy részét. Erről nem esett szó Erdogan és Tusk nyilatkozatában.

A Bild német hetilap tegnap arról írt, hogy egy bizalmas minősítésű kormányzati prognózis szerint az október-decemberi időszakban további kilencszázhúszezer menedékkérő érkezhet az országba, számuk így elérheti a másfél milliót. Erről meg is kérdezték egy tegnapi sajtótájékoztatón a berlini vezetés szóvivőit, ők azonban azt mondták, nem ismernek ilyen előrejelzést. A Bild nem írt arról, hogy melyik intézmény készítette a dokumentumot, amelyet sem Harald Neymanns, a hivatalos előrejelzéseket készítő szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF) felügyelő belügyminisztérium szóvivője, sem Georg Streiter helyettes kormányszóvivő nem látott. Utóbbi szerint létezhet ugyan a dokumentum, és bizonyára „pecsét is van rajta”, csak a sajtó hajlamos sajátosan tálalni bizonyos ügyeket. Neymanns azért nem tartja megalapozottnak az előrejelzést, mert az őszi-téli hónapokban az időjárás miatt csillapodhat a menekülthullám. A Bild egyébként nemcsak a menekültek számáról írt, hanem arról is, hogy további gondot jelenthet majd Németországnak a családegyesítéshez való jog, hiszen a közel-keleti országokra jellemző családszerkezet miatt ez mindenki esetében akár plusz négy-nyolc embert is jelenthet.

Tegnap Budapesten tárgyalt Claudia Roth, a német parlament alsóháza, a Bundestag zöldpárti alelnöke, aki Schiffer András LMP-elnökkel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a politika és a pártok, a kormányok felelőssége, hogy a lehető legkomolyabban vegyék az emberek bevándorlással kapcsolatos félelmeit, ugyanakkor ne szítsák azokat, ne kovácsoljanak populista eszközökkel saját maguk számára belpolitikai sikert.


Egyre feszültebb a helyzet Presevóban

Ismét áttörték a kordont a migránsok a szerb-macedón határnál lévő Presevóban tegnap délután a Hirado.hu szerint. A befogadóközpontnál egyre feszültebbé vált a helyzet, több ezren torlódtak fel arra várva, hogy regisztrálják őket a hatóságok, enélkül ugyanis nem indulhatnak tovább. A szerb hatóságok számára egyre nehezebbé vált a rend fenntartása, csak a megelőző huszonnégy órában több mint négy­ezren érkeztek Macedónia felől Presevóba. Az M1 arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán Presevo megtelt migránsokkal, és új befogadóállomás nyitásáról döntöttek a hatóságok. Tegnapra szinte mindennapossá váltak a verekedések a táborban.