Külföld
Elkötelezett szövetségesek
Amerikai szóvivő: Magyarország is áldozatokat hoz
Az Oroszország elleni szankciók sikere az egységes fellépésen és véleményen múlik – hangsúlyozta újságírói kérdésre a Fehér Ház szóvivője minapi sajtótájékoztatóján. John Earnest nyomatékosította: csupán az Egyesült Államok által bevezetett egyoldalú szankciók nem értek volna el sikert, már csak azért sem, mert Európa és Oroszország között szorosabbak a gazdasági kapcsolatok. Mint mondta, Moszkvának egyre nagyobbak a nehézségei, s így nő a nyomás Vlagyimir Putyin elnökre is, hogy változtasson a viselkedésén, és feleljen meg arra vonatkozó kötelezettségvállalásának, hogy tesz az ukrajnai helyzet eszkalációja ellen. „Ennek továbbra sem látom jelét” – jelentette ki Earnest. Az újságírói felvetés arra vonatkozott, hogy bizonyos európai országok, mint például hazánk vagy Olaszország, már nem annyira lelkesek a büntetőintézkedésekkel kapcsolatban, mégpedig azoknak a saját gazdaságukra gyakorolt hatása miatt. Earnest szerint kétségtelenül komoly áldozatokat hoznak az európai államok, köztük Magyarország és Franciaország is, amelyeket fontos gazdasági kapcsolat fűz Oroszországhoz. „Ez is mutatja, mennyire elkötelezettek ezek az országok Barack Obama amerikai elnök stratégiája iránt, hiszen hajlandók jelentős áldozatot hozni azért, hogy kiálljanak a területi integritás kritikus fontosságú nemzetközi normája mellett” – hangsúlyozta a szóvivő. Arra a kérdésre pedig, hogy a szövetségesek elkötelezettségének fenntartása érdekében indított-e Obama néhány telefonhívást az országok vezetőihez, Earnest azt felelte, hogy nem tud ilyenről.
A német kancellár csütörtökön közölte, hogy a szankciók feloldásáról csak a minszki megállapodás végrehajtása után lehet beszélni.