Külföld
„Elfogadhatatlan lenne a közös határvédelem”
A civil szervezetek helyett az államnak kell fellépnie menekültügyben, előbbiek ugyanis leginkább a pénzre utaznak – mondta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter
Bírálta az ENSZ készülő migrációs paktumát Herbert Kickl, Ausztria szabadságpárti (FPÖ-s) belügyminisztere a Kronen Zeitung hasábjain. Rámutatott: a dokumentum csak a migráció pozitív aspektusaival foglalkozik, a negatívumokat félresöpri. A paktum alapján a harmadik világbeli országoknak nem kötelező visszafogadnia állampolgáraikat, ha azok menedékkérelmét máshol elutasították, de a dokumentum nem is tesz különbséget illegális és legális bevándorlás között.
Az osztrák migrációs politika szigorításáról, valamint a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) menekültügyben való szerepének visszaszorításáról is beszélt az Ö1 rádiónak szombaton Kickl. A politikus szerint egy állami ügynökségnek kell átvennie számos feladatot az NGO-któl, akik szerinte leginkább a pénzre utaznak. Párttársa, Heinz-Christian Strache alkancellár korábbi nyilatkozatára utalva Kickl azt mondta, nem zavarja, hogy neki jutott a „rossz zsaru” szerepe, hiszen elejétől tudta, vannak politikai erők Ausztriában, akiknek nagyon nem tetszik, hogy az FPÖ kapta a belügyi tárcát, az pedig különösen nem, hogy a minisztert Herbert Kicklnek hívják.
Időközben Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga politikusa bejelentette, rendőröket küld az olasz-francia határon fekvő Claviere nevű kisvárosba, mert az utóbbi időben a francia rendőrök rendszeresen oda viszik vissza a migránsokat. Egy hete Salvini nemzetközi szégyennek nevezte, hogy - olasz rendőrök tanúsága szerint - nem sokkal korábban a francia csendőrség autója áthajtott a határon, s két, feltehetően afrikai migránst az erdő közepén hagyott és elhajtott. „Kérdezem magamtól, hogy vajon a nemzetközi szervezetek, kezdve az ENSZ-től vagy Európa nem találja-e hányingerkeltőnek azt, hogy embereket hagynak egy elszigetelt területen, segítség nélkül” – mondta.
Elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte Kovács Zoltán kormányszóvivő a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Közölte, államhatár nélkül nincs államiság, a határvédelem központosítása sértené a tagállamok szuverenitását. A uniós vezetés nem vonhatja magához a döntés jogát a menekültek befogadásáról sem – tette hozzá. Hazánk az elmúlt három évben egymilliárd eurót költött határvédelemre, ezzel teljesítette a rá háruló kötelezettségeket, miközben Németország és a skandináv államok szabadulnának attól a több mint kétmillió bevándorlótól, akik az elmúlt három évben érkeztek illegálisan Európába – mondta Kovács.