Külföld

„Egyre több bevándorló lesz bűnöző”

Erősítené az antiszemitizmus elleni küzdelmet a menekültek integrációjában a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke

Nagymértékben nőtt Németországban a bevándorlók által elkövetett és a többek között az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető bűnesetek száma. A tanárok és a zsidó közösség is aggódik az integráció miatt.

A Thomas de Maizière német belügyminiszter által ismertetett tavalyi statisztika szerint bár az ország lakossága jelentősen növekedett, a regisztrált bűncselekmények száma lényegében stagnált 2015-höz képest. Az erőszakos bűncselekmények száma 6,7 százalékkal emelkedett, és a csoport létszámának növekedéséhez képest aránytalanul nőtt a menekültügyi rendszerbe belépők által elkövetett bűncselekmények száma, amin „nincs mit szépíteni” a német belügyminiszter szerint. A nem német állampolgárságú gyanúsítottak száma 4,6 százalékkal nőtt. Maizière kiemelte, a „valóban védelemre szoruló” emberek, köztük a szírek alulreprezentáltak a „bűnöző bevándorlók” körében. Igen nagy mértékben nőtt a külföldről behurcolt konfliktusokból eredő bűnesetek száma, ezek közé tartoznak az Iszlám Államhoz köthető bűncselekmények is.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Josef Schuster vasárnap a német Welt am Sonntag című lapnak azt mondta, a Németországba érkező menekültek közül sokan olyan országból származnak, ahol alapvető állami törekvés a zsidógyűlölet és az Izrael-ellenesség, ezért is fontos, hogy az úgynevezett integrációs kurzuson központi téma legyen az antiszemitizmus. Hozzátette, ezekkel a tanfolyamokkal ugyan nem lehet csodát tenni, de hozzásegíthet a sikerhez. Egy tegnap ismertetett felmérés kimutatta, hogy erősödik a németországi zsidó közösségben az aggodalom a többnyire muzulmán vallású menedékkérők beáramlása révén megjelenő „muszlim antiszemitizmus” miatt. Sok németországi zsidó segítette társadalmi munkában a menedékkérők ellátását, de csak harmaduk szerint hoz a bevándorlás pozitív változást a zsidóság számára.

A németországi gimnáziumi tanárok országos szakszervezete közölte, hogy 35 százalékban kellene korlátozni a bevándorló családból származó tanulók arányát a német iskolák osztályaiban. Ha ennél többen vannak, a szakszervezet álláspontja szerint az az integrációs problémákhoz és a többiektől elmaradó teljesítményhez vezet. Hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió elnöke Münchenben bejelentette, korábban jelzett terveivel ellentétben a 2018-as tartományi parlamenti választás után is vállalja pártja és a kormány vezetését.