Külföld
Egyre nagyobb bajban van Angela Merkel
Berlin egyelőre egyetlen embert sem fogad be a német Mission Lifeline civil szervezet mentőhajója által a Földközi-tengerről múlt héten kimentett bevándorlók közül

Továbbra sincs megállapodás az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájában: a pártszövetség és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek egyeztetése eredménytelenül ért véget szerda hajnalban.
Volker Kauder, a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője az ARD országos köztelevíziónak elmondta: a helyzet „nagyon komoly”, de amíg van párbeszéd, és a felek a hogyan továbbról is tárgyalnak, remény is van, hogy lesz eredmény. Andrea Nahles, az SPD elnök-frakcióvezetője az ARD-nek elmondta, egyelőre nem tudják, hogy érdemes-e készülni az előre hozott Bundestag-választásra. Az biztos, hogy „kimondottan feszült a légkör a kormányban”.
Alexander Dobrindt, a CSU Bundestag-képviselőinek vezetője az ARD-nek elmondta, pártja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy július elejétől megtagadják a belépést az EU-ban máshol már regisztrált menedékkérőktől. Angela Merkel és a CDU ugyan nem ellenzi a szigorítást, de szerintük előbb európai szintű megoldást kell találni, a CSU viszont azt tartja, akár egyoldalúan is lépni kell. Amennyiben Horst Seehofer CSU-elnök, belügyminiszter július elején a kancellár egyetértése nélkül utasítja a szövetségi rendőrséget a szigorításra, Angela Merkelnek nem lenne más választása, mint a miniszter menesztése. Ez pedig kormányválsághoz vezethet.
Közben a Civey online közvélemény-kutató friss felmérése szerint 30 százalék alá, egészen pontosan 29,8 százalékra esett vissza a CDU/CSU pártszövetség támogatása a tavaly őszi szövetségi parlamenti választások óta, amikor 37,3 százalékos eredményt ért el.
A tegnapi napon egyébként a szövetségi kormány szóvivői közölték, hogy Németország egyelőre egyetlen főt sem fogad be a Mission Life német civil szervezet Lifeline nevű mentőhajója által kimentettek közül. A Lifeline egy hétig várakozott a Földközi-tengeren, fedélzetén 230 migránssal, mert nem kapott engedélyt a kikötésre. A mentőhajót végül kedden Málta fogadta be.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szintén tegnap jelentette be a spanyol parlamentben, hogy Spanyolország több európai forrásra számíthat a migráció kezeléséhez, hivatkozva a német kancellárral és a francia elnökkel a napokban folytatott megbeszéléseire. A Földközi-tenger környéke humanitárius dráma színhelyévé válik, és ez koordinált válaszokat követel az Európai Unió egésze részéről” – hangsúlyozta. A szocialista politikus kifejtette, hogy az illegális bevándorlás a menekültekétől eltérő kezelést igényel.
A líbiai haditengerészet pedig tegnap közölte, hogy kétszáz Európába tartó afrikait mentett ki a Földközi-tengerből Tripoli közelében a líbiai parti őrség.
Albánia nem akar uniós menekülttábort
Akkor sem hajlandó tábort építeni Albánia az Európai Unióba igyekvő menedékkérőknek, ha cserébe felvennék az EU-ba – mondta el Edi Rama albán kormányfő a Bildnek. A német lap tegnapi cikke szerint a politikus hozzátette, a menekültválságot Albánia uniós csatlakozási folyamatától függetlenül kell megoldani. Uniós menekülttábort építeni Albániában azt jelentené, hogy az EU „lerakja valahová az elkeseredett embereket, mint a veszélyes hulladékot”, amelyet egy ország sem akar elhelyezni a területén – közölte Edi Rama, hozzátéve: országa hajlandó hozzájárulni a válság megoldásához, de veszélyes lenne, ha a „hullámtörő” szerepét osztanák rá. A Bild felidézte, hogy a még formálódó tervek szerint az EU-n kívül kellene felállítani központokat a közösség területére szóló menedékjogi kérelmek elbírálására.