Külföld
Egyre kilátástalanabb a német kormányalakítás
Több jelentős kérdésben továbbra sincs konszenzus a pártok között a koalíciós tárgyalásokon
Még a koalíciós tárgyalások utolsó napjának kezdetén is nehéz tárgyalásokra számított Angela Merkel – írta a Reuters brit hírügynökség. A német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a tervek szerint tegnap zárta volna le a hivatalos tárgyalásokat a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról, de erre lapzártánkig nem került sor. A Reuters szerint egyes politikusok úgy vélték, a megbeszélések hétfőn és kedden is folytatódhatnak.
A pártok a szombati tárgyalási napon megállapodtak az energiapolitikával és a mezőgazdasággal kapcsolatban, de tovább tárgyaltak az egészségügyről. Az SPD-t vezető Martin Schulz a berlini megbeszélésre érkezve azt mondta, az elmúlt napok során sok kérdésben közeledtek az álláspontok, de a határozott idejű munkaszerződésekkel és az egészségügyi biztosítási rendszer reformjával kapcsolatban továbbra is nagyok az ellentétek.
Ugyancsak a Reuters írt arról, hogy a német kancellár szerint nem kizárt a nagy vihart kavaró internetes gyűlöletbeszéd-törvény módosítása. A január elsején hatályba lépő jogszabály akár 50 millió eurós (15,5 milliárd forintos) bírság kiszabását is lehetővé teszi, ha egy weboldal nem távolítja el azonnal a gyűlöletbeszédet. Sokak szerint ez arra készteti a közösségi oldalakat, hogy a szükségesnél több tartalmat blokkoljanak. Merkel heti videós podcastjában elmondta, figyelik és elemezni fogják a törvény gyakorlati következményeit, lehetséges, hogy módosítanak rajta, de a szabályozásra mindenképpen szükség van.