Külföld
Egy év a Fehér Házban
A gazdasági és belpolitikai eredmények ellenére a republikánusoknak van félnivalójuk a félidei választásoktól, az amerikai elnök a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerülhet

Nehezen tudja politikai haszonra váltani a gazdasági eredményeket Donald Trump amerikai elnök, akit egy éve ezen a napon iktattak be az Egyesült Államok elnöki tisztségébe. Az elnök egy év alatt sok külpolitikai gondolatát fel kellett, hogy adja, ugyanakkor belföldön a kongresszusi republikánusok számára legfontosabb területeken tudott előrelépni.
Edwars Luce, a Financial Times washingtoni tudósítója szerint az egész republikánus párt Trump „erszényében” van, de ez erős túlzásnak tűnhet azok után, hányszor kényszerült alkudozásra az elnök a Kongresszus republikánus tagjai-val. Az elnök számára személyzeti szempontból abszolút nem volt jó az elmúlt év, több emberét is elvesztette magasabb szinteken, Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadótól Sean Spicer fehér házi szóvivőn át Steve Bannonig. Emellett alacsonyabb szinteken még mindig nehezen töltik fel megbízható emberekkel a minisztériumokat, így azok, a külügyminisztériummal az élen, nem tudtak az év során maximális kapacitáson működni.
A Gallup közvélemény-kutató intézet a héten hozta nyilvánosságra legfrissebb felmérését, miszerint elnöksége első évében Trump népszerűsége átlagosan 39 százalékos volt, alacsonyabb, mint bármely más amerikai elnöké az első hivatali évében. Majdnem minden felmérés kimutatja ugyanakkor, hogy az elnök a demokraták körében igazán népszerűtlen, a republikánus szavazók között komoly támogatói bázisa van.
Az elmúlt évben nőtt az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP), tizenhét éves minimumon van a munkanélküliség, és a tőzsde is jól reagált a Trump-elnökségre. Ugyanakkor kevesebb munkahely létesült, és a fizetések sem nőttek annyira, mint az előző években. Az új adózási szabályok ugyanakkor reményekkel töltik el az üzleti szférát, a The Wall Street Journal e heti egyik elemzésének még a címe is az volt: „az üzleti világ számára Donald Trump első éve tiszta siker”.
Az érzékelhető gazdasági eredmények ellenére a republikánusok idegesen tekintenek az idén novemberben esedékes, úgynevezett félidei választások elé, mert az elnök népszerűsége alacsony – mondta William Galston, a Brookings Intézet egyik elemzője az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR). A félidei választások során a képviselőház tagjairól döntenek a választók, valamint a szenátus helyeinek harmadáról, és 34 állam kormányzói székéről. A képviselőház esetében 1910 óta csak háromszor, míg a szenátusi székeket nézve ötször fordult elő, hogy a regnáló elnök pártja növelni tudta helyeinek számát a félidei választásokon.
Külpolitikai ígéretei egy részét feladta Donald Trump, de belföldön ért el sikereket – mondta a KKI szakértője
„Európa a Pentagon játszótere”
Donald Trump elnök első évéről és a magyar–amerikai kapcsolatok jövőjéről beszélt lapunknak Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.
