Külföld
Drogkartellek pénzéből épülne Trump fala
Cruz szenátor egyúttal bejelentette azt is, hogy lex El Chapót terjeszt a kongresszus elé annak érdekében, hogy a mexikói drogbáróktól elkobzott pénzeket a jövőben is költsék a falra. Mint közleményében írja: „a drogkartellek pénzéből építkezni azt jelentené, hogy a gonosz mexikóiak fizetik meg a költségeket.”
John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter megnyitotta szerdán a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények áldozatait segítő irodát. Kiemelte, hogy a korábbi kormányzatok magukra hagyták ezeket az embereket. Donald Trump az iroda létrehozásának tervét még februárban jelentette be, és a szerdai megnyitót kifejezetten elnöksége századik napjára időzítették.
Az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben a szankciók szigorítására készül – jelentette be Trump, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a szenátus tagjait. Harry Harris admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni főparancsnokságának vezetője szükségesnek nevezte a THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreában megkezdett telepítését.