Külföld
Drasztikus válasz a terrorveszélyre
Kegyetlen harcosok lesznek az interneten fanatizált európai fiatalokból

Az iszlám radikalizmus hatása alá került, és Szíriába szökött családjától két bosnyák származású bécsi kamaszlány, az osztrák sajtóban hetek óta jelennek meg találgatások arról, hogy mi lett a sorsuk a terroristák között – egyik talán teherbe esett, másikuk lehet, hogy meghalt. Szombaton a marseille-i reptéren tartóztatta fel a francia határőrség két kortársukat – a tizenhat és a tizenhét éves lányok egy isztambuli járatra akartak felszállni, a jelek szerint Szíriába készültek. Mindkét országban aggasztó a tendencia: a szélsőségesek közt harcoló kétezer európai csaknem fele Franciaországból érkezett, Ausztriából pedig az alpesi ország népességéhez viszonyítva a legtöbben csatlakoztak a terroristákhoz.
A francia nemzetgyűlés múlt csütörtökön új terrorellenes törvényt fogadott el, amely drasztikus lépésekkel próbálja megakadályozni, hogy francia állampolgárok csatlakozzanak a Szíriában és Irakban harcoló dzsihadistákhoz. Bevezetik a kilépési tilalmat, amely szerint hat hónapra is bevonhatják a személyi igazolványát és útlevelét annak, akiről komoly okuk van feltételezni, hogy terrororistának állna külföldön. A fiatalok rendkívül gyorsan, akár hetek alatt is radikalizálódnak, és ha eljutnak a harcok helyszínére, különösen kegyetlenek – nem egy kép kering az interneten levágott fejet a karjukban tartva pózoló fiatalokról. A hatóságok már az érdeklődés, illetve az agitáció szintjén is közbelépnének. Létrehozták az „egyéni terrorista vállalkozás” büntetőjogi kategóriát, ami azokra vonatkozik, akik például az interneten szélsőséges propagandából „művelődnek”, megpróbálnak bombát készíteni, fegyvert tartanak, és hasonló módon keltik fel a hatóságok gyanúját. A rendőrség arra is jogot kapott, hogy a potenciális terroristák számítógépére kémprogramot telepítsen.
Az Iszlám Állam és más terrorszervezetek kötelékében harci tapasztalatot szerző európai állampolgárok hazatérésük után még nagyobb veszélyt jelentenek. A NOS holland állami televízió értesülése szerint Szíriából visszatérő szélsőségesek támadást terveztek az Európai Bizottság brüsszeli központi épülete ellen. A belga hatóságok több személyt is letartóztattak, akik Hágán keresztül érkeztek vissza az országba.
Tízezrek menekültek Törökországba
Az elmúlt napokban negyvenötezer kurd menekült el Szíriából az Iszlám Állam fegyveresei elől Törökországba – közölte szombaton Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes. A menedéket keresők attól tartottak, hogy az iszlamisták lerohanják az Ain-al-Arab, kurd nyelven Kobani kurd határvárost. Dzsihad Laham szíriai házelnök szerint az Egyesült Államoknak együtt kellene működnie Damaszkusszal a dzsihadisták megfékezése érdekében, ahelyett, hogy olyan országokkal – például Szaúd-Arábia – szövetkezik, amelyek maguk is támogatják a terrorizmust. Valíd Moallem szíriai külügyminiszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az ellenzéki erők vegyi fegyvereket akarnak bevetni, hogy a kormányt keverjék gyanúba, és így provokáljanak ki egy Szíria elleni agressziót.