Külföld

Donald Trump: Obama lehallgattatott

Schumert és a demokratákat is ezer szál fűzi Oroszországhoz és Putyinhoz

Ismét a Twitter közösségi oldalon indított támadást Donald Trump: Barack Obamát azzal vádolta meg, hogy lehallgattatta, Chuck Schumer demokrata politikusnak pedig az orosz kapcsolatok vádjára vágott vissza.

Barack Obama volt amerikai elnököt vádolja utódja, Donald Trump azzal, hogy illetéktelenül lehallgattatta a telefonbeszélgetéseit a tavalyi elnökválasztási kampány hajrájában. „Milyen mélyre süllyedt Obama elnök azzal, hogy lehallgatta telefonbeszélgetései­met a legszentebb választási folyamat idején. Ez Nixon/Watergate. Gazfickó (vagy beteg)!” – írta Trump, bizonyítékokról ugyanakkor nem tett említést. Egy következő bejegyzésben azt írta, „csak most tudta meg”, hogy a New York-i Trump-toronyban lehallgatták beszélgetéseit, de „nem találtak semmit”. Kevin Lewis, Barack Obama szóvivője néhány órával később cáfolta, hogy az exelnök utasítást adott volna Trump lehallgatására: „Az Obama-kormány egyik alapszabálya volt, hogy a Fehér Ház egyetlen tisztségviselője sem avatkozott bele soha semmilyen, az igazságügyi minisztérium által folytatott vizsgálatba – mondta. – Ennek a gyakorlatnak a részeként – tette hozzá a Lewis – sem Obama elnök, sem a Fehér Ház nem adott soha utasítást egyetlen amerikai állampolgár megfigyelésére sem. Bármilyen más sugalmazás egyszerűen hamis.”

Eric Swalwell demokrata képviselő a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva nem tulajdonított nagy jelentőséget Trump állításainak, s némi élccel megjegyezte, hogy amikor az elnök „korán kel”, „rutinszerűen tweetel” egy kicsit, majd megjegyezte, „az elnökök senkit se hallgatnak le. Ezt az igazságügyi minisztérium végzi az FBI-al egyetértésben, és kell hozzá bírói engedély”. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője tegnap kongresszusi vizsgálatot sürgetett.

Ugyancsak Twitteren támadta az elnök Chuck Schumert, a szenátus demokrata frakciójának vezetőjét. Schumer korábban lemondásra szólította fel Jeff Sessions legfőbb ügyészt, akiről a The Washington Post beszámolója nyomán a napokban kiderült, hogy az elnökválasztási kampány alatt még szenátorként kétszer is találkozott Oroszország washingtoni nagykövetével, Szergej Kiszljakkal de erről nem számolt be a szenátusi meghallgatásán. Trump álszentnek nevezte Schumert, és közzétett egy képet 2003-ból, amelyen a demokrata politikus együtt kávézik Vlagyimir Putyinnal. Schumer azonnal reagált a Twitteren, és azt írta: A találkozó a sajtó jelenlétében történt, s készen áll a téma megvitatására, és egy kérdéssel zárva visszadobta a labdát Trump térfelére: „Ön és a csapata is?”