Külföld
Demokratikus értékek és gazdasági érdekek
Az Egyesült Államok lehetséges következő budapesti nagykövete a CEU-ügy újragondolására kérné a kormányt, Szabó László misszióvezető hazánk migránspolitikáját ismertette
„Magyarország keresztény ország, és az is akar maradni” – mondta Szabó László washingtoni magyar nagykövet helyi idő szerint szerda este, a konzervatív Westminster Institute eseményén, a virginiai McLeanben. Európai identitás és migráció című előadásában felhívta a figyelmet, hogy támadások érik Európában a zsidó–keresztény kultúrát, a 2015-ös migrációs válsággal megduplázódott a terrortámadások száma, s szaporodnak a no-go zónák is. Kiemelte, különbséget kell tenni a migránsok és menekültek között: a háború elől menekülőket segíteni kell, a jobb életért való migráció azonban nem lehet alapjog. A migránsok többsége muszlim, nem akarnak integrálódni, kilencven százalékuk katonakorú férfi, akik ráadásul ellenszegülnek az ujjlenyomatvételnek. „A határkerítés nem szép, de hasznos. Mi nem zártuk le a határainkat, hanem egyszerűen csak ellenőrizni akarjuk, hogy ki jön be az országba” – mondta a diplomata, aki szerint a bevándorlás ügyében Magyarország gyakran úgy érzi magát Európában, mint a tréfabeli autós, aki szembemegy a forgalommal.
A magyar kormány szempontjából felemás volt az Egyesült Államok leendő budapesti nagykövete, David B. Cornstein meghallgatása néhány órával korábban a Szenátus Külügyi Bizottságában. Cornstein beszédében az amerikai gazdasági érdekek jobb érvényesítését és a demokratikus értékek megőrzését tűzte zászlajára. Az amerikai–magyar kapcsolatok erősítését tartja a legfontosabb feladatnak, és arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadság megvédését, amelyeket a legfontosabb értékeknek nevezett. Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni – fogalmazott Donald Trump elnök jelöltje. David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmak megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját.
A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít. Fontos célként jelölte meg a szerinte Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását. Elmondta: New York-i zsidóként azt szeretné, ha a magyarországi zsidók biztonságban érezhetnék magukat.
Jeanne Shaheen demokrata szenátor kérdésére Cornstein elmondta, a CEU ügyében arra fogja kérni a magyar kormányt, hogy gondolja át újra az álláspontját, mert szerinte egy ilyen egyetem jelenléte a magyar emberek érdeke is. Bob Menendez, az ellenzéki Demokrata Párt bizottságbeli rangidős képviselője kijelentette, hogy a demokraták támogatják Cornstein kinevezését, így valószínűleg hamarosan Budapesten köszönthetjük új nagykövetként.
Rés a magyar útlevélkiadásban
Csalással szerzett valódi magyar útlevelekkel jutott be az Egyesült Államokba több tucat külföldi – számolt be tegnap a The Washington Post című amerikai lap. Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint a csalás mögött álló bűnözők és illegális bevándorlók azt használják ki, hogy a határon túli magyarok gyorsított eljárásban juthatnak magyar állampolgársághoz. Októberben Washington figyelmeztette Magyarországot a problémára, de mivel az továbbra is fennáll, az áprilisban Budapesten járt amerikai belbiztonsági tisztségviselők akár Magyarország vízummentességének elvesztését is lehetségesnek nevezték.
Trump és Kim Szingapúrban
Szingapúrban találkozik majd Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető – közölte többek között az amerikai The Hill portál. Az értesülést a tegnapi napon Trump Twitter-üzenetben erősítette meg, és közölte, hogy a találkozóra június 12-én kerül sor. Eközben megérkeztek az Egyesült Államokba helyi idő szerint csütörtök hajnalban azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon előző nap. Donald Trump ismét megköszönte Kim Dzsongunnak a három amerikai szabadon bocsátását, s leszögezte, hogy az amerikai–észak-koreai kapcsolatokban „új alapokról indulnak”.
Egyre többen a menekültekkel
Az Egyesült Államok lakosságának fele él illegális bevándorlókat védő „menedékterületeken” – írta az Amerikai Bevándorlási Reform Szövetségének (FAIR) jelentése alapján a Washington Times. A FAIR szerint 564 község és állam tagadja meg valamilyen szinten az együttműködést a szövetségi bevándorlási szervekkel, közülük több mint kétszáz Donald Trump elnöksége alatt döntött az ellenállás mellett. „A számuk megduplázódott az elmúlt két évben” – mondta Bob Dane, a FAIR igazgatója a menedéket nyújtó közösségekre utalva, hozzátéve: ha folytatódik a növekedés, nemsokára az egész Egyesült Államok menedékország lesz.