Külföld
Cyber-harc dúl a világhálón
Egyik oldalon az ISIS, másik oldalon a Twitter, a Youtube és a Facebook
A 2014-ben kikiáltott Iszlám Állam (ISIS) az elmúlt években a területeinek mintegy felét elveszítette, augusztusban pedig az egyik fontos pénzforrásáról, a kajjarai olajmezőről is le kellett mondania. Ám, ahogy Barack Obama az Egyesült Államok elnöke figyelmeztetett a közelmúltban: a kalifátus hiába fog összeomlani, a beszervezéseknek ez nem vet majd véget. Az ISIS online stratégiája csak annyiban fog változni, hogy a szimpatizánsokat már nem csalják Szíriába, a fókusz átkerül helyi terrorakciókra.
Mindenkit érhetnek meglepetések A múlt héten megváltoztatott minden jelszót a Dropbox (online fájltárolási szolgáltató). A vállalat megelőző intézkedésnek nevezte a lépést, amely azzal állhat összefüggésben, hogy kiderült: egy 2012-es hackertámadás következtében 68,6 millió fiók azonosítói kerülhettek illetéktelen kezekbe. A történet azért került most ismét elő, mert feltűnt a világhálón nagyjából öt gigabyte-nyi információ, amely a szolgáltatást használók e-mail-címeit és jelszavait tartalmazza. Megszólalt az ügy kapcsán Troy Hunt biztonsági kutató, aki látta az adathalmazt tartalmazó dokumentumot, és bár állítása szerint a jelszavak titkosítottak - vagyis feltörésük komoly kihívást jelent -, azért érdemes mindenkinek ellenőrizni, hogy nem érintett-e. A most nyilvánosságra került adatszivárgás az eddig hatodik legnagyobb ilyen jellegű esemény. Érdekesség, hogy a másik négy nagy incidens - amelyben a MySpace, a LinkedIn, a Badoo és a Vkontakte voltak érintettek, szintén idén láttak napvilágot. További érdekesség, hogy maguk a támadások jóval korábban történtek. (forrás:Világgazdaság)
Ellenintézkedések
Természetesen a nagy közösségi oldalak nem nézik ezt ölbe tett kézzel: a Twitter csak augusztusban 235 ezer terroristagyanús felhasználót tiltott le, a Youtube pedig olyan algoritmus bevezetését próbálgatja, amely automatikusan átnézi a videófeltöltéseket, majd magától törli az ISIS-hoz tartozónak vélt felvételeket. Továbbá a Facebook egy új szabályozás értelmében a gyűlöletbeszéddel megvádolt hozzászólásokat 24 órán belül megvizsgálja, s ha szükséges, el is távolítja.
Balul elsült orosz ötlet
Azonban az ISIS tagjai ma már többnyire titkosított csatornákon beszélnek, egy Telegram nevű programnak köszönhetően. Az orosz alkalmazás létrehozását eredetileg nemes cél vezérelte: Nyikolaj és Pavel Durov egy olyan virtuális teret akart létrehozni, ahol az orosz ellenzék szabadon beszélhet. A digitális térben tehát akár az orosz miniszterelnökről, Vlagyimir Putyinról is lehet negatív hangnemben társalogni, anélkül, hogy megtorlástól kellene tartani. Ám a fejlesztés időközben a terroristák kedvenc alkalmazása lett, amely felületén napi tizenöt milliárd új hozzászólás keletkezik.
Mit tudunk eddig?
A szervezet tagjai közötti ijesztő diskurzusok többek között történelemhamisításról, emberkereskedelemről és fegyverekről szólnak. Ami viszont örömhírként szolgált, hogy jelenleg az ISIS között nem találhatóak "szakképzett" hackerek.
Sajnos, az összkép egyelőre nem éppen derűs. Alberto Fernandez, a Közel-Keleti Médiakutató Intézet alelnöke és Michael B. Steinbach, az FBI terrorizmus elleni egységének vezetője is arra jutott, hogy ha a terroristák valamit a szimpatizánsaik tudtára akarnak hozni, akkor nincs előttük áttörhetetlen akadály.
(forrás:Figyelő)