Külföld

Cséfalvay Zoltán: Megerősödött Magyarország és az OECD kapcsolata az elmúlt négy évben

2016-ban a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO felvette a szellemi kulturális örökség listájára

Megerősödött Magyarország és az OECD viszonya az elmúlt négy évben, és a szervezeten belül is sikerült hangsúlyosabban megjeleníteni Magyarországot - mondta az MTI-nek Cséfalvay Zoltán, Magyarország távozó OECD és UNESCO nagykövete.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) összevont állandó magyar képviseletének vezetője saját kérésére, nyolc év után kilép a közszolgálatból, és visszatér a tudományos életbe. Négyéves párizsi kiküldtetését megelőzően 2010 és 2014 között a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt. 

Az elmúlt négy évben a távozó nagykövet értékelése szerint Magyarország számára a legjelentősebb esemény az volt, hogy 2016-ban az OECD legfontosabb és egyúttal legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó szakmai rendezvénysorozatának, a miniszteri értekezletnek és az azt megelőző szakpolitikai fórumnak egyik alelnöki posztját 15 év után ismét Magyarország töltötte be. Ugyanebben az évben ünnepelte Magyarország húszéves tagságát a fejlett ipari országokat tömörítő szervezetben, amelynek alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tett az OECD párizsi székhelyén. 

Cséfalvay arra is emlékeztetett, hogy a magyar kormány 2015 nyarán kormányértekezletet épített egy OECD-tanulmányra, ami különlegesnek számít a tagállamok és a szervezet viszonyában. Magyarország ugyanebben az évben csatlakozott a szervezet fejlesztéstámogatási bizottságához (DAC), ami azt bizonyítja a nagykövet szerint, hogy Magyarország olyan fejlettségi szintre jutott, hogy támogatásokat is tud adni rászoruló országoknak, valamint részt vett a felnőttek képesség- és kompetenciamérési programjában (PIAAC). Egy évvel később pedig Budapesten rendezte meg az OECD a Globális Termelékenységi Fórumot.

Az UNESCO-ban végzett munkájából a távozó nagykövet kiemelte, Magyarországot 15 év után 2017-ben ismét a Világörökség Bizottság tagjává választották, 2016-ban pedig a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO felvette a szellemi kulturális örökség listájára.  

Az eredetileg az OECD-ben eltöltött időszakáról naplónak induló jegyzeteiből Cséfalvay Zoltán könyvet írt a technológiai átalakulásról. A magyarul A nagy korszakváltás, angolul TECHtonic Shifts címmel megjelent tanulmánykötet alapgondolata, hogy az 1980-as években kezdődött globalizáció korszaka a 2010-es évek elejére véget ért, és a világ a technológia korszakába lépett. A tudományos életbe visszatérve ezen a területen a digitális kihívásokról folytat ezentúl kutatásokat Cséfalvay Zoltán az Európai Bizottság keretében működő Közös Kutatóközpontnak (Joint Research Centre - JRC) a spanyolországi Sevillában működő gazdasági és innovációs részlegénél.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom