Külföld

„Csak erős közösség tud autonómiát kivívni”

A mai európai politikában sokan egyéni jogokban gondolkoznak, tehát a kisebbséghez tartozó személyekről beszélnek, de ez abszurd gondolkodás, mert nem egyedül akarunk magyarul beszélni – mondta Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója

Jól tette a magyar állam, hogy beleállt az Ukrajnával szembeni konfliktusba, mert nem volt hova hátrálni – mondta lapunknak Kántor Zoltán szociológus, politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, aki szerint nemcsak arról kell beszélnünk, hogy milyen autonómiát szeretnénk, hanem arról is, hogyan szeretnénk odáig eljutni.

Kántor-Zoltán
Kántor Zoltán: Az állampolgárság kiterjesztése erőt ad a külhoni magyaroknak küzdelmükhöz (Fotó: Hegedüs Róbert)

– Mi a nemzetpolitika?

– Néhány éve kiadtunk egy tankönyvet, abban megpróbáltuk ezt meghatározni, és nagyon röviden arra jutottunk, hogy a magyar államnak a külhoni magyarokra vonatkozó politikája, aminek célja a közösségerősítés és az identitásépítés.

– Lehet-e kontraproduktív a magyar állam korábbinál sokkal aktívabb fellépése?

– Ha az ember az újságot olvassa, külhoni politikusok, szervezetek nyilatkozatait hallgatja, akkor az esetek többségében dicséretet, köszönetet olvashatunk. Persze az ember nyitott füllel jár, és hall kritikus hangokat is. Az egyik ilyen kritika szokott lenni, hogy a magyar állam támogatása elkényelmesíti a külhoniakat, és inkább a magyarországi pályázatokkal próbálkoznak, mint az adott országban. Ez lehet, hogy így van, de ez egy tanulási folyamat, és segíteni kell, hogy megtanuljanak pályázni a külhoni magyarok és szervezetek. Szokták mondani, hogy hátrányos helyzetben vannak a magyar pályázók az adott országokban, de azért meg kell próbálni ezeket a forrásokat is kiaknázni. Hallani lehet olyan kritikákat kutatóktól, hogy a kettős állampolgárság kiterjesztése az autonómiatörekvéseket nehezíti. Felteszik a kérdést, hogy melyik állam adna autonómiát olyan embereknek, akik egy másik ország állampolgárai is? Ez természetesen a lojalitás kérdését veti fel. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy ezen érdemes lehet elgondolkodni, de egyelőre nem látom se Románia, se Ukrajna, se Szlovákia esetében, hogy bárki a többség részéről autonómiát akarna biztosítani a magyaroknak. És éppen az állampolgárság kiterjesztése ad plusz tartást, erőt, önbizalmat a külhoni magyarok számára, hogy küzdjenek az autonómiáért.

– Minden igyekezet ellenére fogynak a külhoni magyarok. Mekkora mértékű ez, és beszélhetünk különbségekről a határon túli területek között?

– Azt látjuk, hogy egész Kelet-Közép-Európára jellemző egy népesedési fogyás. Ez több okkal magyarázható: alacsony a születések száma, a kivándorlás, illetve a kisebbségről beszélve meg kell említeni még az asszimilációt (elsősorban a vegyes házasságoknak és az ezekben a házasságokban született gyermekek többségi iskolába történő íratásának köszönhetően). Ami érdekes, hogy vannak különbségek a szomszédos országok között. Demográfusok adatai alapján tudjuk, hogy Erdélyben a legnagyobb tényező a magyarok fogyásában 2011–ig a kivándorlás volt, Felvidéken pedig az asszimiláció. Ha egy picikét elgondolkodunk, akkor nem is kell meglepődnünk, hogy vannak különbségek, hiszen más a politikai és jogi környezet, más a magyarság területi eloszlása, és eltérő a környező országok gazdasági fejlettsége is. Gondoljunk arra, hogy Szerbiában nem olyan régen háború volt, Ukrajnában pedig de facto most is fegyveres konfliktus van, még ha nem is érinti közvetlenül Kárpátalját, kihat rá. Nemzeti vonatkozásban egységről, összmagyarságról beszélünk, de valójában a külhoni magyarok politikai, gazdasági és társadalmi helyzete területenként eltérő.

– Ha már különbségek: egy kutatásuk szerint kisebb volt a magyarok fogyása Kárpátalján, mint eddig gondolták.

– Nemcsak a mi kutatásunk, hanem több magyarországi és kárpátaljai kutatóintézeté együtt, és Tátrai Patrik, az Akadémia Földrajztudományi Intézetéből vezette. 2001 óta nem volt népszámlálás Kárpátalján, és a közösség szempontjából fontos tudni a számokat, ezért egy elég nagy felmérést végeztünk, és ennek alapján azt mondhatjuk, hogy mintegy százharmincegyezer magyar él Kárpátalján.
Ez természetesen csökkenés a 2001–es számokhoz képest, ugyanakkor ha összevetjük a többi külhoni magyar területtel, akkor ez a fogyás kisebb, mint a háború által nem sújtott országok magyarságáé. Kárpátalja abból a szempontból is kivételes, hogy ott a magyar nyelvtudásnak van gazdasági előnye, és erre nincs jobb bizonyíték, mint hogy több ezer ukrán is részt vesz a magyar nyelv kurzusokon.

– Sokat beszélünk arról, hogy milyen jogokat és autonómiát szeretnénk a külhoni magyaroknak, de esik arról elég szó, hogyan szeretnénk oda eljutni?

– A külhoni pártok megfogalmazták, milyen jogokat szeretnének, a magyar állam pedig kimondta, hogy azt támogatja, amit a külhoni pártok kérnek, és igyekszik támogatni ezek megvalósulását oktatás és diplomácia terén egyaránt. Azt szoktuk mondani, hogy a kisebbségek megmaradásának záloga vagy legfontosabb alapköve, hogy ők dönthessenek a saját ügyeikről, azaz valamiféle autonómia. Egy pillanatig sem akarom állítani, hogy enélkül eltűnnének, de a nyugati példákból látjuk, hogy sokkal biztosabb lenne a megmaradásuk. Az autonómia alatti szint a kollektív jogoké, azaz, hogy az adott állam elismeri-e kollektív entitásként a kisebbséget. A törvényhozók a környező országokban és az európai intézményeknél is egyéni jogokban gondolkoznak, tehát a kisebbséghez tartozó személyekről beszélnek. De ez abszurd gondolkodás, mert nem egyedül akarunk magyarul beszélni vagy az osztályban magyarul tanulni. És hogy mi a kisebbség célja? Reprodukció. Szeretné, hogy mint közösség, megmaradjon. Mintha az európai gondolkodás szintjén természetesnek tartanák ezt az igényt a többség részéről, de meglepődnének, ha ugyanezt az igényt egy kisebbség fogalmazza meg. Ezt legjobban az autonómia segítheti, és a térségben nagyon sok autonómiatervet készítettek már el. Én viszont úgy gondolom, hogy sokkal jobban kéne összpontosítani arra, hogy mi lesz az autonómiáig. Csak egy erős közösség tudja az autonómiát kivívni, ezért szükséges, hogy – a magyar állam támogatásával – a külhoni projektek ezt a közösségépítést szolgálják. Ugyanakkor a többség érzékennyé tétele is nagyon fontos, és ezt sokszor nem hangsúlyozzuk eléggé: nincs az az uniós vagy NATO- s szervezet, ami megadhatja az autonómiát a kisebbségnek, ezt csakis az adott ország többsége teheti meg, őket kihagyva vagy egyenesen ellenük nem lehet autonómiát kivívni. És nem egy huszárvágással kell megoldani a problémát, hanem kis, összehangolt, szívós lépésekkel napról napra az adott országban és a nemzetközi porondon.

– És a meglévő jogok védelme is fontos?

–  Igen, számos olyan elért eredmény, jog van, amit vissza próbálnak vonni. Ez történt Ukrajna esetében is. A magyar állam nem tehetett mást, bele kellett állnia a küzdelembe, mert nem volt hova hátrálni. Ha ezt nem tette volna, a kárpátaljai magyarság napjai meg lennének számlálva. Ezeket a jogokat minél magasabb szintű jogi dokumentumban kell szabályozni, és ha ezekből vissza akarnak venni, akkor fel kell emelnünk a hangunkat nemzetközi porondon is. Szerzett jogot vissza nem szabad vonni.

– Milyen változtatásra lenne szükség a nemzetpolitikai gondolkodásban?

– A stratégiai, gondolkodási alapok megvannak; a korábbi irányvonalat folytatja a nemzetpolitika. Meg kéne fontolni a településcentrikus gondolkodás bevezetését. Gondoljuk végig, hogy a magyarok településeken élnek. Nemcsak egészében erdélyi magyarság van, hanem helyi szinten vannak szervezetek, közösségek. A demográfiai feltérképezés azt mutatja, hogy a legtöbb magyar lakossal rendelkező városban a magyarság általában kisebbségben van, és leginkább a közepes méretű városokban alkot többséget. Ugyanakkor van még egy kategória: a kulcsfontosságú gazdasági központok, például Temesvár, Arad, Újvidék, Pozsony vagy Kassa, ahol nem valószínű, hogy a magyarság valaha többségbe kerül, de fontos, hogy legyen rájuk valamilyen stratégiánk. Százas nagyságrendű azoknak a gyerekeknek a száma, akik azért nem mennek magyar iskolába, mert a nagyvárosokban messze van a magyar óvoda vagy az iskola.
A helyi problémákra is kellene tehát megoldásokat találni úgy, hogy a helyi magyar szervezetek összehangolják tevékenységüket és erőforrásaikat.

– Sokan kritizálják a kormányt azért, hogy sok pénzt visz „külföldre”. Tekinthető ez befektetésnek, és megtérül valamilyen módon a magyarországi magyarok számára?

– Én úgy gondolom, hogy mindenképpen, főleg ha Kárpát-medencei gazdasági térben gondolkozunk. A fejlesztési pénzek a magyar vállalkozókhoz, a magyar régiókba kerülnek, ezek gazdasági kapcsolatai pedig sok ponton kötődnek az anyaországhoz. Vagy gondoljunk csak arra, hogy a külhoni magyarok turistaként a nemzet fővárosába jönnek, és pénzt hoznak vissza. Biztos, hogy a magyarországi GDP-t is növelik ezek a pénzek. Nem beszélve arról, hogy a külhoni magyar vállalkozók számos magyarországi gazdasági szereplővel működnek együtt. Persze nem annyira, mint a közvetlen költések, de nem beszélhetünk arról, hogy ez a pénz nem hasznosulna megfelelően. Egyébként a nemzetpolitikai kiadások még mindig csak a magyar költségvetés kevesebb mint egy százalékát fedik le, és megoszlanak több mint kétmillió nemzettársunk között. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy sok olyan ember telepedett Magyarországra, akinek az oktatását a környező államok fizették, és ma a magyar társadalomnak hajtanak hasznot. Csak Erdélyből több mint kétszázezren jöttünk az anyaországba, és részben a külhoni magyaroknak köszönhető, hogy csak hat–hét éve esett Magyarország lakossága tízmillió alá.

– Említettük a kivándorlás problémáját. Van dolga ezzel a nemzetpolitikának?

– Fontos megjegyezni, hogy korábbi felmérésekből kiderül, hogy a kivándorlás a felvidéki, erdélyi és délvidéki magyar fiatalok esetében már nem elsősorban Magyarországra irányul, hanem a nyugat-európai államokba. Kárpátalján még Magyarország a fő célország. Természetesen a magyarországi és a külhoni kivándorlókkal a nemzetpolitikának foglalkoznia kell. A magyar államnak az a célja, hogy a magyar nyelvhez, kultúrához kösse ezeket a kivándorlókat. A diaszpóraszervezetek Dél-Amerikától Ausztráliáig próbálják felvenni ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. A visszatérést is könnyíti, ha ismeri az illető a magyar kultúrát és nyelvet, de ha kint marad hosszabb időre, akkor is jó, ha nem szakad el teljesen a gyökereitől.

– Mi várható a következő években?

– Irányváltás valószínűleg nem várható, és az elmúlt években megnövelt kormányzati források szinten tartására is több ígéret elhangzott. 2011–ben született a nemzetpolitikai stratégia, és ennek kapcsán minden évben egy tematikus programot jelölnek ki azóta, amely a külhoni magyarságnak egy meghatározott csoportjára, például az iskolásokra, vállalkozókra, családokra fókuszál, ezek sora valószínűleg folytatódik majd. Amit szeretnénk elérni, az a csökkenés lassítása, és majd talán a megfordítása. Itt egy etnikai, nemzeti versenyhelyzet van. A hátrányokat csökkenteni, majd előnnyé formálni úgy tudjuk, ha rendszerben gondolkodunk. Hogyha összehangoljuk a nemzetpolitikát helyi és magyar állami szinten, és innovatívabbak vagyunk, akkor tudjuk ezt a játszmát megnyerni.