Külföld

„Csak a magyar megoldás életképes”

Korlátozni kell a bevándorlást a balkáni országok és Ausztria szerint – Az olasz miniszterelnök megfenyegette a visegrádiakat

A migrációs áradat megállításának szükségességéről egyeztek meg a nyugat-balkáni országok bécsi konferenciáján. Szijjártó Péter eközben baloldali fenyegetésekre válaszolt.

Becs
Közös megoldás. Johanna Mikl-Leitner és Sebastian Kurz (Fotó: Reuters/Leonhard Foeger)

Ismét Orbán Viktort bírálta a német Spiegelben megjelent interjúban Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A szociáldemokrata politikus szerint ugyanis egyre több euró­pai vezető érzi hibásnak a magyar kormányfő véleményét, amely szerint a menekültválság német ügy, továbbá hangsúlyozta, a problémát nem lehet kerítésekkel megoldani. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyanakkor Schulz „jól láthatóan eldöntötte, hogy nem foglalkozik a valósággal, a brüsszeli irodája, úgy tűnik, túl messze van a migrá­ciós útvonal országaitól”, hiszen éppen az ellenkezője igaz annak, amit mond. „Egyre több ország látja be, hogy az illegális bevándorlással kapcsolatban kizárólag a magyar megoldás életképes” – tette hozzá. Szijjártó arra is reagált, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök a Právo című cseh napilapban szerdán közölt interjúban azt mondta: reális mérlegelés tárgya, hogy az Európai Unió a jövőben csökkentse a négy visegrádi ország támogatását, ha azok továbbra is elutasítják a menekültek befogadását. A tárcavezető szerint a baloldali vezető „a tévedések labirintusába kormányozta magát”. Felszólította Renzit, hogy „csak azért, mert ő rossz úton jár, ne azokkal akarja megfizettetni a számlát, akik tisztességesen betartják a közös szabályokat”. Emlékeztetett, Olaszországgal ellentétben hazánk betartja az európai előírásokat és megvédi a határait.

Eközben Bécsben a nyugat-balkáni tanácskozáson részt vett kilenc balkáni ország miniszterei, valamint az osztrák kormány közös nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy határozottan csökkenteni kell a migrációs áradatot. A Kurier című osztrák lap által ismertetett dokumentum szerint a megbeszélésen részt vevő illetékesek kijelentették, hogy a védelemre szorulóknak a származási országukhoz lehető legközelebb kell védelmet nyújtani. Kiálltak amellett, hogy az európai országoknak egyenlő arányban kell viselniük a menekültügyi terheket, azonban a korlátozott befogadási és ellátási lehetőségek, valamint a lehetséges stabilitási kockázat miatt nem lehet a menekülteket ellenőrizetlen mennyiségben befogadni. A megállapodásban szerepel az is, hogy a menekültjog nem jogosít fel arra, hogy szabadon lehessen megválasztani a célországot.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter közlése szerint megállapodtak arról is, hogy „teljes mértékben” támogatják Macedóniát. Hozzátette, „az unió túlélése” múlik azon, hogy sikerül-e megoldani a menekültkérdést. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter hangsúlyozta: a konferencia összes részt vevő állama a közös európai megoldás mellett áll ki, azonban ennek hiányában nemzeti intézkedésre kényszerülnek.

Ausztria egészen egyszerűen túlterhelt – jelentette ki a tárcavezető. Kurz arról is beszélt, hogy Görögországnak nem érdeke a migránsáradat enyhítése, hanem továbbra is azt segíti elő, hogy az emberek minél gyorsabban átjussanak az országon.


Belgiumban cenzúrázták Trócsányi Lászlót

Egy belga kiadó bevonta Trócsányi László jogi elemzéseket tartalmazó könyvét, és törölte a magyar kormány igazságügyi miniszterével tervezett nyilvános vitaestet. A történteket Bertrand Mathieu, a Sorbonne francia jogászprofesszora „a politikai korrektség nevében elkövetett cenzúraként” értékelte a La Libre Belgique szerdai számában. „Az efféle gondolatrendőrség lépésről lépésre puha totalitarizmushoz vezet” - írta. Hangsúlyozta, hogy Trócsányi a tudományos publikációkkal szemben támasztott minden követelménynek megfelel, különösen aktuális témával foglalkozik; a tagállami alkotmányos berendezkedés és az európai integráció viszonyát elemzi a magyar példán keresztül. „Nem tudni, hogy ezzel a magyar kormányt akarják büntetni, vagy úgy vélik, hogy a műben kifejtett gondolatok váltak veszélyessé, csak egy biztos, a cenzúra, az öncenzúra nagyon is valós.”


Röviden. Rendkívüli EU–törökország migrációs csúcs lesz március hetedikén

• Mobil műszaki akadályrendszer felállítását gyakorolták szerdán az osztrák határ közelében a szlovák idegenrendészeti szervek. A bemutatón részt vett Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter. Fico a magyar népszavazási kezdeményezésről azt mondta, a magyar kabinet erősebb felhatalmazást akar szerezni a kvótával kapcsolatos álláspontjához. Kiemelte: a szlovák kormány is elutasítja az „értelmetlen” kvótarendszert.

• Rendkívüli migrációs csúcstalálkozót tartanak március 7-én Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetői – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

• Ankara és szövetségesei megállapodtak abban, hogy a NATO tengeri műveletének keretében megmentett, Törökországból útnak indult menekülteket visszaküldhetik török területre – jelentette ki kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén szerdán.

• Megszülettek az első ítéletek a szilveszterkor elkövetett bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban, a németországi nagyvárosban három – két marokkói és egy tunéziai – vádlottat állítottak bíróság elé, mindannyian három hónaptól egy évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetést kaptak lopásért. Mindhárom elítélt menedékkérő, egyiküket sem utasítják ki az országból. A menedékjogukról nem foglalt állást a bíróság, mindenesetre származásukat tekintve aligha jogosultak védelemre.

• A migránsválság fokozódása miatt a legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket – erről döntött az illetékes testület szerdán.

• Mintegy ezer, napok óta várakozó migráns követelte tegnap a szerb-horvát határon, Sidnél, hogy folytathassa Nyugat-Európába vezető útját.

• „Amennyiben pedig a menekültek száma lassan csökkenni kezdene, akkor a visegrádi országok és a nyugat-európai államok sem találhatnának kifogást a menekültkontingensek befogadásával szemben”, fejtette ki a német Die Welt hasábjain Thomas Schmid, aki szerint az erre mutató első kijelentéseket Orbán Viktortól lehet hallani.

• Portugália mintegy 5800 menekültet venne át Ausztriától, Olaszországtól, Görögországtól és Svédországtól.