Külföld
„Brüsszelnek megélhetési modell a migráció”
Szijjártó Péter: Akárhány frontot nyitnak ellenünk, kitartunk a bevándorlás kérdésében

Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell, amely rendkívül veszélyes, hiszen ezzel az Európai Unió elismeri mindenkinek a jogát arra, hogy a megélhetése érdekében migránsként utazzon, felrúgva a határvédelemre és a szuverenitásra vonatkozó szabályokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Szijjártó hozzátette: az Európai Parlament (EP) múlt héten hozott határozata rögzíti, el kell érni a visszaküldés tilalmának érvényesülését is, vagyis a külügyminiszter szerint az EP azt akarja elérni, hogy egyetlen migránst se lehessen visszaküldeni oda, ahonnan érkezik, és a migránsok jogi státuszuktól függetlenül jogosultak lennének mindenfajta szolgáltatásra. A tárcavezető elmondta: május 2-án, Marrakeshben tartják az úgynevezett rabati folyamat kormányközi tárgyalási fordulóját, amelyen el akarnak fogadtatni egy migrációt támogató nyilatkozatot.
Szijjártó felhívta a figyelmet arra: a magyar kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy a migráció rossz, veszélyes és megállítandó folyamat, a migrációt nem menedzselni és szervezni, hanem megállítani kell. Nem fogadjuk el, hogy a migráció hozzájárulna a fogadó országok fejlődéséhez, ugyanis az elmúlt két és fél, három esztendő európai folyamatai azt mutatták: a fogadó országokban a migránsok biztonsági kockázatot jelentenek, ezért a magyar kormány nem járul hozzá a politikai nyilatkozat elfogadásához – mondta a külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy Magyarország külön nyilatkozatot fog tenni, így az Európai Unió sem képviselhet közös álláspontot. Szijjártó Péter szerint a frontok száma nem csökken a migrációs vitában, hanem egyre inkább nő. El akarják érni, hogy „beálljunk az európai mainstreambe, ami nem fog megtörténni, független attól hány frontot nyitnak meg ebben a kérdésben” – közölte összegzésként.
Mindeközben Angela Merkel német kancellár Filippo Grandival, az ENSZ menekültügyi főbiztosával találkozott Berlinben. Merkel nagy meglepetésre azt nyilatkozta, hogy az illegális migrációt meg kell állítani, de aztán hozzátette, hogy „legális lehetőségekkel” kell felváltani. A kancellár ugyanakkor arra is felszólított, hogy a menekülésre kényszerítő okokat kell felszámolni, „helyben nyújtott segítséggel”.
Filippo Grandi méltatta, hogy Németország befogad tízezer menekültet az Európai Bizottság áttelepítési programjában. Mint mondta, reméli, hogy Berlin döntése „iskolát teremt” és követőkre talál Európában. Elmondta, hogy az ENSZ reményei szerint az év végére elkészülhet a globális migrációs csomag.
Jól rímel Merkel nyilatkozatára Holger Münch, a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetőjének interjúja a Handelsblatt című üzleti lapban, melyben arról beszélt, hogy Németországban nincsenek no-go zónák, csak „elsodródott városrészek”. Azt azért Münch megjegyezte, hogy csak az elmúlt évben három terrortámadást akadályozott meg a német rendőrség.
A németországi események alakulásával ellentétben a francia nemzetgyűlés vasárnap este elfogadta a bevándorlási és menekültügyi szabályozások szigorítását szorgalmazó javaslatot.