Külföld
Brit terror: Rendőrségi rajtaütés volt Birminghamben
Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni támadást

- Terrortámadás történt Londonban szerdán délután
- A támadásban öten meghaltak, legalább negyvenen megsérültek
- A támadó a Westminster-hídon szürke, Hyundai típusú egyterű járművével az emberek közé hajtott, ezt követően pedig lövöldözés tört ki. A sofőr a híd déli oldalán nekiment a Parlament kerítésének, majd megállt. A támadó megkéselt egy rendőrt a Parlament alsóházának épülete közelében
- A merénylőt lelőtték
- A brit rendőrség teljes körű terroristaellenes nyomozásba kezdett
- A merénylet épp 1 évvel a brüsszeli terrortámadás (2016. március 22.) után történt
- Magyar érintettről nem tudni
- Hét embert őrizetbe vettek - A rajtaütéseket, házkutatásokat az észak-angliai Birminghamben és az ország más részein hajtották végre
- A brit parlament tagjai egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra
- Az elkövető Nagy-Britanniában született, ismerte az elhárítás
- Az Iszlám Állam magára vállalta a terrortámadást
- A brit hatóságok csütörtök délután tudatták a sajtóval, hogy egy 52 éves, kenti születésű lakos volt az elkövető
- Elképzelhető, hogy a támadás szándékosan az egy évvel ezelőtti brüsszeli terrorcselekmény évfordulójára volt időzítve
Kapcsolat lehet a brüsszeli és a londoni támadások között
Valamifajta kapcsolat lehet az előző napi londoni merénylet és az egy évvel ezelőtti brüsszeli terrortámadások között - vélekedett Julian King biztonsági unióért felelős uniós biztos az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén.
"Nem hiszem, hogy puszta véletlen lenne, hogy ez a támadás a brüsszeli robbantások első évfordulóján történt" - mondta King, arról viszont nem beszélt, van-e erre bármi bizonyíték azon kívül, hogy mindkét merényletet március 22-én követték el.
Az uniós biztos kijelentette, a merénylet "az életmódunk, a közös értékeink" ellen irányult, illetve felhívta rá a figyelmet, hogy a támadás elkövetési módja a korábban Nizzában és Berlinben is látott mintát követi.
"A terrorfenyegetettség továbbra is rendkívül magas Európában" - közölte King. Bár a kockázatot lehetetlen nullára csökkenteni, Európa azonban nem fogja hagyni, hogy a terroristák győzzenek - szögezte le, az uniós tagállami hatóságok közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozva.
Theresa May: Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte
Kentben született az 53 éves tettes A támadásban a jelenlegi adatok szerint négyen vesztették életüket, köztük egy rendőr, akit a terrorista a parlament épületénél megkéselt, és maga a támadó, akit a parlamentet őrző rendőri egység agyonlőtt. A terrorcselekményben negyvenen megsérültek. A brit kormányfő elmondta: a parlament melletti Westminster-hídon elkövetett gázolásos merénylet kórházi ápolásra szoruló sérültjei között - tizenkét brit állampolgár mellett - három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van. Órák alatt egy vagyont gyűjtöttek a hős rendőrtiszt családja számára. Az eredeti célkitűzés szerint adományokból tízezer fontot szerettek volna juttatni Keith Palmer hozzátartozóinak, az összeg azonban hat órán belül átlépte a százezer fontos határt is. A rendőrség közleménye szerint a rendőr "a demokrácia védelmében" esett el, felesége és gyermekei gyászolják. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: a rendőrség meggyőződése szerint a támadó egyedül cselekedett, és nincs olyan hírszerzési értesülés, amely küszöbönálló újabb terrortámadás veszélyét jelezné, így nem indokolt a legmagasabb riasztási szint elrendelése. Theresa May elmondta azt is, hogy a rendőrség, valamint a biztonsági és a hírszerző szolgálatok 2013 júniusa óta tizenhárom különböző terrortámadási tervet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában. Felidézte, hogy a brit kormány már korábban jóváhagyott terrorellenes intézkedési programja keretében a következő öt évben 2,5 milliárd fonttal (csaknem 900 milliárd forinttal) növelik az egész világra kiterjedő brit biztonsági és hírszerzési hálózat fejlesztési költségvetését, és 1900 fővel bővítik az MI5, valamint a külső hírszerzés (MI6) és az elektronikus kommunikáció figyelésére szakosodott szolgálat (GCHQ) létszámát. Theresa May kijelentette: a szerdai merénylet elkövetője egyértelműen a parlament épületébe akart betörni, és a bejárattól nem egészen 20 méternyire lőtték agyon.
Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard. A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre, aki a délkelet-angliai Kentben született, és az utóbbi időben Közép-Angliában élt.May hozzátette ugyanakkor: ez múltbeli ügy, a merénylő az utóbbi időszakban nem került a hírszerzés látókörébe, "perifériára szorult figura" volt, és nem voltak előzetes hírszerzési értesülések arról, hogy mire készül. Személyazonosságát a rendőrség és az MI5 ismeri, és ha "a műveleti megfontolások" ezt lehetővé teszik, nyilvánosságra is hozza - mondta a brit miniszterelnök.
Theresa May megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában érvényes terrorkészültségi szint nem változik.
Nagy-Britanniában ennek ételmében továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
Csütörtöki alsóházi tájékoztatójában Theresa May elmondta: a Scotland Yard jelenlegi feltételezése az, hogy a merénylőt iszlamista ideológia vezérelte tettében. A miniszterelnök szerint az iszlamista terrorizmus fenyegetése nagyon is valós, és elővigyázatossági intézkedésként az egész országban megemelik a járőröző rendőrök - köztük a fegyveres osztagok - létszámát.