Külföld

Brit belügyi államtitkár: Putyint terheli a felelősség a Szkripal ügyben

A Kreml megengedhetetlennek tartja az orosz vezetéssel szembeni vádakat

Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a felelősség Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezéséért - mondta csütörtökön a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára.

Ben Wallace a BBC közszolgálati rádió közéleti és politikai műsorokat sugárzó 4-es csatornájának nyilatkozva kijelentette: nem tárhatja a nyilvánosság elé annak a széleskörű hírszerzési munkának a részleteit, amelynek eredményeként a brit hatóságok azonosították és előző nap megnevezték a Szkripal-ügy két közvetlen gyanúsítottját, de a brit kormány tényszerűen tudja, hogy a két orosz állampolgár az orosz katonai hírszerzés (GRU) aktív ügynöke, és azt is, hogy Szkripalék megmérgezése a GRU által végrehajtott művelet volt.

Wallace kijelentette ugyanakkor, hogy az incidensért "végső soron" Putyint terheli a felelősség, hiszen ő a hírszerzési szolgálatokat működtető orosz állam vezetője.

A Kreml visszautasít minden olyan brit vádaskodást, amely szerint Oroszországnak köze lenne a Szkripal-ügyhöz, és megengedhetetlennek tart minden olyan állítást, amely az orosz vezetést összefüggésbe hozza azzal - jelentette ki Dmitrij Peszkov újságíróknak csütörtökön Moszkvában. 

"Oroszországnak nem volt és nincs köze a Salisburyben történtekhez. Oroszország semmilyen módon nem részese az ügynek.  Megengedhetetlennek tartunk minden, az orosz vezetés címére megfogalmazott vádat" - mondta Peszkov.

 

"Tegnap May asszony a legfelső orosz vezetés lehetséges részességéről beszélt. Ismételten bejelentjük, hogy sem Oroszország legfelső vezetésének, sem az alsóbb rangú vezetésének és semmilyen hivatalos képviselőjének nincsen semmi köze a Salisburyben történtekhez. Erről szó sem lehet, és bármilyen, ezzel kapcsolatos feltételezés vagy vád megengedhetetlen" - tette hozzá.

A szóvivő kijelentette, hogy Moszkva csak abban az esetben tehet lépéseket a Szkripal-ügy gyanúsítottjaival kapcsolatban, ha London a kétoldalú és a sokoldalú jogsegély-megállapodások alapján, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ilyen kéréssel fordul hozzá. Mint mondta, egy sajtóértekezlet vagy egy parlamenti felszólalás ilyesmihez nem jelenthet jogalapot. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a brit vezetés nem látja értelmét a nyomozásban való együttműködésnek, holott ezt az orosz hatóságok már a kezdet kezdetén felajánlották.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az állami Rosszija 1 tévécsatornának hivatkozva kétségbe vonta a Szkripal-ügy két gyanúsítottjáról a brit hatóságok által közreadott fotók hitelességét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a London által Alekszandr Petrovként és Ruszlav Bosirovként megnevezett férfiről a brit rendőrség honlapján közölt fotókon a felvétel időpontjaként egyformán 2018. március 2., 16 óra 22 perc és 43 másodperc szerepel.

Az orosz diplomáciai tárca egyébként csütörtökön közleményt adott ki, amelyben határozottan visszautasította az Oroszországgal kapcsolatban elhangzott brit gyanúsításokat és közölte, hogy a brit kormányfő "abszolút elfogadhatatlan hangnemben" beszélt szerdán a Szkripal-üggyel kapcsolatban.

Az orosz külügyminisztérium kifogásolta, hogy London továbbra is Oroszországot nevezi meg egyetlen olyan országként, amely képes a "novicsok" típusú méreghatóanyag alkalmazására és amelynek indítéka is volt annak Salisburyben való bevetésére. A dokumentum szerzői rámutattak, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) műszaki titkárságának az amesburyi incidenssel kapcsolatban megjelentetett jelentésére, amely nem nevezte meg az idegméreg eredetét és a "novicsok" elnevezést nem is említette.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. 

Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Június 30-án Salisbury közelében, Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves brit nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint az első két áldozatot. Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt. A brit hatóságok egyesítették a két ügyben folytatott nyomozást.