Külföld

Ázsiára figyel Washington

Trump az ENSZ BT-ben csak „szeretné bemutatni, hogy mit csinál Irán”

Irán és Szíria ügyét is tárgyalja majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Eközben Mike Pompeo pakisztáni utazásához megalapozták a hangulatot az amerikai döntések.

Pakisztánba látogatott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A vizit hangulatát megalapozhatta, hogy az Egyesült Államok pár nappal ezelőtt felfüggesztette az ázsiai országnak szánt 300 millió dolláros katonai támogatást, arra hivatkozva, hogy Iszlámábád nem lép fel kellő határozottsággal a tálibokkal szemben. Pakisztán egyébként nem sokkal korábban kiállt az iráni atomalku fenntartása mellett. Az ellentéteket csak fokozhatja, hogy Pompeo a Pakisztánba tartó repülőgépen bejelentette, hogy az ázsiai országban igen népszerűtlen Zalmay Khalilzad afgán származású veterán konzervatív diplomatát nevezi ki az afgán megbékélésért felelős amerikai különtanácsadónak.

Ugyanakkor Imran Hán pakisztáni kormányfő derűlátóan nyilatkozott, miután tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel. „Született optimista vagyok” – mondta Hán.„Hosszú út áll még előttünk, és itt az ideje, hogy bizonyítsuk egymásnak elkötelezettségünket” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter, mielőtt továbbutazott Indiába.

Irán ügyében valószínűleg nem hoz előrelépést az ENSZ Biztonsági Tanácsának szeptember végi ülése, amelyen Donald Trump elnököl majd. Nikki Haley ENSZ-nagykövet hangsúlyozta: Washingtonnak az ülésen nem áll szándékában „konkrét eredményeket” kimunkálni, csak „szeretné bemutatni, hogy mit csinál Irán világszerte”. A sajtóértekezleten Haley bejelentette azt is, hogy most pénteken a Biztonsági Tanács ülést tart a szíriai Idlíb tartomány helyzetéről. „Az elnök megmondta Iránnak, Oroszországnak  és Aszadnak, hogy ne indítsanak támadást, és ne hagyják, hogy vegyi fegyverekkel kövessenek el támadást az Idlíbben élők ellen” – fogalmazott Haley.

A nagykövet cáfolta, hogy Trump korábban meg akarta volna öletni Bassár el Aszad szíriai elnököt, ahogy azt Bob Woodward, a The Washington Post publicistája nemrég megjelent könyvében állította.