Külföld

Az iráni atomalku fenntartását szorgalmazza Peking is

Kölcsönös vádaskodások: Marokkó Iránt vádolja a nyugat-szaharai felkelők támogatásával, Teherán és Damaszkusz pedig Izraelt és az Egyesült Államokat a szíriai támadásokkal

Legalább huszonhárom ember, köztük nők és gyerekek vesztették életüket Kelet-Szíriában az Iszlám Állam által ellenőrzött területek bombázásában, amit az iraki légierő vagy az Egyesült államok vezette koalíció gépei hajthattak végre – jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet. A SANA szíriai hírügynökség a koalíció huszonöt életet követelő „mészárlásáról” számolt be.

Szintén Szíriában Alláeddín Burúdzserdi, a teheráni parlament külügyi bizottságának elnöke azt mondta: Irán megfelelő helyen és időben válaszolni fog az izraeli agresszióra. A politikus arra reagált, hogy vasárnap legkevesebb huszonhat, többségében iráni ember halt meg azokban a rakétatámadásokban, melyeket Damaszkusz és Teherán feltételezése szerint Izrael hajtott végre.

Eközben Kína az Irán atomprogramjáról szóló megállapodás fenntartására szólított fel. Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ) immár tíz alkalommal igazolta, hogy Irán tartja magát a nemzetközi megállapodáshoz – mutatott rá Hua Csun-jing, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Teheránt diplomáciai csapás is érte, ugyanis Marokkó megszakította vele kedden diplomáciai kapcsolatait, mert állítása szerint az Irán támogatását élvező Hezbollah fegyverekkel támogatja a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalmat, a Polisario Frontot. Az iráni külpolitika alapelvei közé tartozik az államok szuverenitásának és területi épségének elismerése, valamint a belügyeikbe való be nem avatkozás – reagált a vádakra Bahrám Kászemi iráni külügyi szóvivő.


Felháborodást okozott Abbász

Antiszemitizmussal és holokauszttagadással vádolta meg szerdán Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Mahmúd Abbász palesztin elnököt, aki a minap azt mondta, hogy a nácik nem a vallásuk, hanem a bankvilágban betöltött szerepük miatt mészárolták le a zsidókat. Úgy tűnik, hogy aki egyszer már tagadta a holokausztot, az örökre holokauszttagadó marad – írta a Twitteren az izraeli miniszterelnök. Abbász a zsidógyűlölet mérgével tölti tele a következő nemzedék fejét – írta Naftali Bennett izraeli oktatási miniszter szerdai közleményében. David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete szerdán a Twitteren azt írta: Abbász „új mélypontra” süllyedt kijelentésével. Mahmúd Abbász palesztin elnök elfogadhatatlan kijelentéseket tett a holokauszt okaira és Izrael állam legitimációjára vonatkozóan, ilyen tartalmú retorikát csak azok hangoztatnak, akik nem akarnak kétállami békés megoldást a Közel-Keleten – értékelte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) szerdán. Abbász szóvivője, Nabíl Abu Rdajnah nem kívánta kommentálni a bírálatokat.