Külföld

„Az első a nemzet függetlensége”

Neves francia történelmi magazin friss száma foglalkozik Magyarországgal

A magyar történelemnek szentelte novemberi–decemberi számát a francia La Nouvelle Revue d’Historie történelmi magazin.

A lapszámban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett foglalkoznak többek között Trianonnal, a Tanácsköztársasággal, a Kádár-korszakkal és a közelmúlt történelmével is, több dolgozatot is jegyez a magyar ügyekkel rendszeresen foglalkozó Nicolas de Lamberterie is. A történelmi magazin egy rövid interjút is közölt Orbán Viktor kormányfővel.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent ma 1956 a magyaroknak, Orbán Viktor Albert Camus szavait idézte: „Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk”. A kormányfő háláját fejezte ki a francia népnek, amiért támogatták a magyar ügyet, tüntetéseket szerveztek, ételt küldtek, cikkeket írtak, segítették a menekülni kénytelen magyarokat. Köszönetet mondott azoknak is, akik bíztak a magyarokban, megemlékeztek a halottaikról, és velünk együtt hitték, hogy az elnyomás nem tart örökké.

Orbán Viktor szerint a magyarok jól ismerik a szabadság és a függetlenség árát, ami 1956-ban egy véres forradalom, 1989-ben pedig egy vértelen harc, mielőtt a magyarok szabadon, saját akaratuk szerint élhettek demokráciában már több mint negyedszázada. A szabadságra és függetlenségre való törekvés vezette hatvan éve az utcára a magyarokat, a hatalmas túlerővel szemben, és ugyanez a törekvés áll 1989 mögött is, folytatta, amikor végleg rácsapták az ajtót a diktatúrára. Hangsúlyozta, a múlt tanítása világos: ha a nemzet nem szabad, akkor az egyes állampolgárai sem azok. Ezért elsődleges számunkra a nemzet függetlensége, mert csak akkor tudunk szabadon és bátran dönteni a sorsunkról, magyarázta. Camus-re visszatérve felidézte, hogy a szabadságot meg kell becsülni, s kitért arra is, hogy a mai bizonytalan identitású Európában mindennél jobban meg kell becsülnünk a szabadságot.


Orbán Viktor–Theresa May-egyeztetés

Londonba utazik szerdán egynapos munkalátogatásra Orbán Viktor miniszterelnök – közölte tegnap Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a távirati irodával. Elmondta: a magyar kormányfőt szerda délután hivatalában fogadja Theresa May brit miniszterelnök. A megbeszélés témáiról és eredményeiről a felek a tanácskozás után tájékoztatják a sajtót – tette hozzá Havasi Bertalan. Bár a magyar és a brit kormányfő tárgyalásáról már a múlt héten írt a brüsszeli Politico és a Buzzfeed News, valamint magyar kormánytagok sem cáfolták a hírt, a látogatás hivatalos bejelentése csak hétfőn történt meg.