Külföld
Az Egyesült Államok több mint ötezer katonát küld a mexikói határra
Donald Trump elnöki rendelettel tervezi megszüntetni a születés jogán járó állampolgárságot
A tábornok kiemelte, hogy a katonák egy része fel lesz fegyverezve. "Úgy gondolom, az elnök világossá tette, hogy a határ biztonsága nemzetbiztonsági kérdés" - hangsúlyozta O'Shaughnessy.
Trump közölte korábban, hogy nem engedik be az Egyesült Államokba a Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok - eltérő becslések szerint 3500-7000 fős - karavánját. A Mexikóban járó tömeg létszáma folyton változik, mert újabb és újabb emberek csatlakoznak, vannak ugyanakkor, akik feladják, illetve élnek a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel, és menedékkérelmet nyújtanak ott be.
A tábornok közölte: jelenleg egy 800 fős katonai kontingens tart Texasba, hogy a határvédelemben segédkezzen, a többi csapat a hét végéig követi őket. "Ez csak a kezdete a műveletnek" - hangoztatta O'Shaughnessy, jelezve, hogy a létszámot mindig szükség szerint szabják meg. "Ez a létszám a nemzeti gárda már odavezényelt 2092 tagján felül van" - tette hozzá.
Szakértő: Illegálisan nem juthat be a menekültkaraván az Egyesült Államokba
A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint illegálisan biztosan nem léphetnek be az amerikai-mexikói határra tartó menekültkaraván tagjai az Egyesült Államok területére. Varga Gergely az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában félőnek nevezte, hogy erőszakos cselekményekbe torkollik majd a katonaság és a menekülők szembetalálkozása az amerikai-mexikói határnál. Szerinte probléma alakulhat ki az esetleges menekültkérelmek benyújtásánál az érkezők nagy száma miatt. A kérelmek elbírálása ugyanis nagyon sok időbe telne, és a hosszas várakozás a határon tovább szíthatja majd a feszültséget. Varga Gergely megjegyezte azt is, hogy a mexikói hatóságoknak is lenne feladatuk az ügyben, ugyanakkor Mexikó jelentős belbiztonsági problémákkal küzd. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy 2010-2012 óta meredeken emelkedik a közép-amerikai országokból az Egyesült Államokba tartó emberek száma, és ez már meg is haladja a Mexikóból érkezőkét.
Donald Trump egyik legfrissebb Twitter-üzenetében inváziónak nevezte a migránskaravánt, és kijelentette: "a hadsereg már vár rátok". Hangsúlyozta, hogy senkit sem engednek be, "csak, ha a törvényes utat választja". Mint írta, a migránskaravánban "bandatagok és néhány nagyon rossz ember is van". Trump korábban is tett hasonló kijelentéseket anélkül, hogy tényekkel támasztotta volna alá ezeket.
Jim Mattis védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte a csapatok és katonai eszközök telepítését az amerikai-mexikói határra. A miniszter azonban nem említett konkrét számokat. Tisztségviselők akkor azt mondták, hogy október 30-tól legkevesebb 800 katonát küldhetnek a határra.
Donald Trump a bevándorlás szigorításával igyekszik támogatást szerezni a Republikánus Pártnak a novemberi időközi választások előtt.
Az amerikai elnök még áprilisban jelentette be, hogy a déli határra küldi a Nemzeti Gárda akár 4000 tagját. Végül 2000-et irányítottak a térségbe, hogy tehermentesítsék a határőröket.
Donald Trump elnöki rendelettel tervezi megszüntetni a születés jogán járó állampolgárságot
Az amerikai elnök az Axios hírportálnak adott interjújában kifejtette: tervét megvitatta a Fehér Ház jogi tanácsadójával, és már a megvalósítás részleteinek kidolgozásán munkálkodnak.
A várható elnöki rendelet értelmében az illegális bevándorló és nem amerikai állampolgár szülőktől az Egyesült Államok területén világra jött kisbabák nem kaphatnak állampolgárságot. "Mi vagyunk az egyetlen ország a világon, ahová valaki belép, gyereke születik és a baba az elkövetkező 85 évben az Egyesült Államok állampolgára, annak minden előnyével együtt" - fogalmazott Trump az interjúban. Hozzátette: "Ez nevetséges. Ennek véget kell vetni".
Donald Trump ugyanakkor arról nem ejtett szót, hogy mikor írná alá ezt az elnöki rendeletet.
Az amerikai sajtóban megszólaltatott elemzők emlékeztettek arra: a születés jogán járó állampolgárságot az Egyesült Államok alkotmányának 14. kiegészítése teszi lehetővé, e gyakorlat megszüntetése tehát alkotmányellenes lenne.
Donald Trump, aki régóta ígérte e gyakorlat megszüntetését, lényegében azoknak az érvelését tette magáévá, akik szerint az alkotmánykiegészítés nem vonatkozik azokra, akik nem jogszerűen vagy csak átmeneti időre szóló vízummal tartózkodnak az országban.
A Politico című lap két jogászprofesszort is megkérdezett az elnök tervéről, és egyikük, a texasi Josh Blackman az amerikai legfelsőbb bíróság 1898-ban hozott döntésére hivatkozott, amely két kínai állampolgár Egyesült Államokban született gyermekéről mondta ki, hogy amerikai állampolgár.
A Politico megjegyezte azt is: az elnök információi pontatlanok, mert a világban mintegy 30 olyan ország van, ahol automatikusan jár a születés alapján az állampolgárság.
Washington "sátorvárosokat" emel a migránskaravánnak
"Sátorvárosok" létesítését tervezi Donald Trump amerikai elnök, ahol azokat a közép-amerikai migránsokat helyeznék el, akik menedékkérelmet nyújtanak be az Egyesült Államokban, és ahol kérelmük elbírálásáig tartózkodhatnak. Erről maga az amerikai államfő beszélt a Fox News televíziós csatornának adott interjúban hírügynökségek keddi jelentése szerint.
"Sátorvárosokat fogunk építeni, mindenfelé sátorokat fogunk kihelyezni, nem fogunk épületeket emelni, több százmillió dollárt költve. Sátrak lesznek, nagyon szépek lesznek, és a migránsok várakozni fognak, ha pedig nem kapnak menedékjogot, akkor elmennek" - fogalmazott Trump az interjúban. "Amikor rájönnek, hogy mi zajlik itt, sokkal kevesebben fognak jönni" - tette hozzá.
Az amerikai elnök emlékeztetett arra, hogy a közép-amerikaiak által benyújtott menedékkérelem legtöbbjét - közel 80 százalékát - elutasítják az Egyesült Államokban. Terrence O'Shaughnessy tábornok, az amerikai erők északi parancsnokságának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az Egyesült Államok fegyveres erői több mint 5200 katonát küldenek a mexikói határra, támogatandó Donald Trump elnök erőfeszítéseit a határ biztosítására.
Becslések szerint egy 3500-7000 fős karaván tart az Egyesült Államok felé, elsősorban Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsokkal. A Mexikóban járó tömeg létszáma folyton változik, mert újabb és újabb emberek csatlakoznak, vannak ugyanakkor, akik feladják, illetve élnek a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel, és ott nyújtanak be menedékkérelmet.
Az amerikai elnök hétfői Twitter-üzenetében egyebek között arról írt: a migránskaravánban "bandatagok és néhány nagyon rossz ember is van", azonban nem szolgált bizonyítékkal e kijelentés alátámasztására. Trump korábban is tett hasonló kijelentéseket anélkül, hogy tényekkel támasztotta volna alá azokat. Az amerikai államfő Twitter-bejegyzésében arra kérte a migránskaraván tagjait, hogy menjenek vissza, hangsúlyozva, hogy nem engedik be őket, hacsak át nem esnek a jogi folyamaton. Trump "megszállásnak" nevezte a migránskaraván szándékát, és figyelmeztette őket, hogy a hadsereg már várja őket.