Külföld

Az ENSZ csökkenti békefenntartási költségvetését

Trump sokallja a kiadásokat

Amerikai nyomásra jövőre 600 millió dollárral, 7,3 milliárd dollárra csökken az ENSZ békefenntartói feladatokra elkülönített költségvetése - jelentették be diplomaták New Yorkban.

Az alsóbb szinten megszületett megállapodást még az ENSZ-közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, ez várhatóan pénteken megtörténik.

Idén mintegy 7,9 milliárd dollárt fordít békefenntartói tevékenységre az ENSZ.

 A helyszíni beszámolók szerint a 7,2 százalékos csökkentés kompromisszum eredménye, az Egyesült Államok ugyanis az eddiginél 13 százalékkal kisebb (egymilliárd dollárral alacsonyabb) költségvetést próbált elfogadtatni.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet így is sikerként könyvelte el a megállapodást. Közleményében azt írta, hogy az amerikai vezetésnek mindössze öt hónap alatt sikerült több mint félmilliárd dolláros csökkentést elérnie, "és ez csak a kezdet".

Donald Trump amerikai elnök már hatalomra kerülésekor egyértelművé tette, hogy sokallja az ENSZ kiadásait, és korlátozni kívánja az Egyesült Államok részesedését. 

A döntés bejelentésének idején António Guterres ENSZ-főtitkár éppen Washingtonban, az amerikai kormányzatnál és a kongresszusnál lobbizott annak érdekében, hogy elérje a kiadások megnyirbálásának visszafogását. 

Az Egyesült Államok jelenleg egymaga közel 30 százalékban járul hozzá a békefenntartói büdzséhez.

A költségvetési korlátozások a diplomaták beszámolói szerint legsúlyosabban a kongói és a dárfúri békefenntartói missziót érintik.