Külföld
Átalakul hazánk szerepvállalása
Hende Csaba: A magyar részvétel hozzájárul kedvező megítélésünkhöz
Hende Csaba honvédelmi miniszter karácsony előtt benyújtott beszámolója szerint az elmúlt években az ISAF-művelet egésze teljesen átalakult, az idei év végéig tartó úgynevezett átmeneti fázis végéig pedig fokozatosan átadja a biztonságért való teljes felelősséget az afgán kormányzati erőknek Afganisztán egész területén. 2015-2024 között az úgynevezett „átalakítási évtized” következik az ázsiai országban, amely alatt a nemzetközi közösség támogatásával Afganisztán „a polgárai szolgálatában álló, működőképes és fenntartható állam megerősítésével tervezetten megszilárdítja szuverenitását”. Magyarország 2013-ban jelentősen csökkentette műveleti szerepvállalását, és a Magyar Honvédség azon egységeit telepítette ki, illetve tartotta kint műveleti területen, amelyek 2015-től szükségesek az NATO Eltökélt Támogatás műveletének sikeres végrehajtásához is – idézte fel a tárcavezető. A kormány december 12-i határozata szerint a Különleges Műveleti Kontingens legfeljebb ötven (váltási időszakban száz) katonával, a Légikiképzés-támogató csoport legfeljebb 13 (váltási időszakban 26), a Nemzeti Támogató Elem legfeljebb harminc (váltási időszakban hatvan), a Biztosító Szakasz legfeljebb harminc (váltási időszakban hatvan) katonával vesz részt a 2015. január elsejével induló afganisztáni műveletben. A misszióban a magyar szerepvállalás „egyértelműen hozzájárul hazánk kedvező nemzetközi megítéléséhez” – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.