Külföld
Ákos-koncert Moszkvában
A támogatás azoké a magyaroké, akiket ez összetart

A diplomáciai képviselet, valamint a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központja által szervezett koncert a Moszkvai Magyarok Klubja nevű civil kezdeményezés által hagyományosan ilyenkor megrendezett családi napjára esett. A közönséget is elsősorban az orosz fővárosban élő magyarok alkották, felnőttek és gyerekek egyaránt.
A Kossuth-díjas előadóművész, aki továbbra is Moszkvában tartózkodik, a szombaton késő estébe nyúló koncert után elmondta, hogy a múlt héten Párizsban játszottak, két hét múlva pedig Rómába is eljutnak az ott élő magyarokhoz.
„Nem képzeljük, hogy világsztárok lettünk attól, hogy a Balassi Intézet rendszerében van módunk fellépni. Teljesen egyértelmű, hogy a helyi magyarok összetartozásának eszközéül jövünk"
Arra reagálva, hogy egy a moszkvai koncerten részt vevő, magyarul nem tudó örmény származású fiatalembert is elvarázsolt a zenéje, Ákos azt mondta: „Örülök, hogy a dalokból ő is valamit megérzett. Szeretek bíbelődni a zenével, de számomra a zene hordozóeszköz, csomagolóanyag. Nyelvünk bűvöletében élek, és bár írok dalokat, nem az énekhangommal hódítok, mint a tehetségkutatóban feltűnt fiatalok, hanem azzal, hogy valamit szeretnék mondani" - hangsúlyozta a magyar előadóművész.
Londonban is tapasztalják, mennyire hiányzik az ott élő magyaroknak az anyanyelvük és a magyar kultúra. A brit fővárosba már négy-öt esztendeje visszajárnak fellépni a csapatával, mivel ott olyan nagy magyar diaszpóra alakult ki, amely eltartja a piaci alapon tartott koncerteket. Büszkék lehetünk arra, hogy Párizs és Róma mellett épp Moszkvába jött el Ákos, egy ilyen kaliberű magyar előadóművész. Ezért sokat kellett dolgozni - mondta Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatója. Hozzátette, figyelemre méltó, hogy a közönséget alkotó moszkvai magyarok mindenfajta meggyőződésüktől függetlenül együtt tombolták végig a másfél órás koncertet. A moszkvai intézet igyekszik évente egyszer olyan produkciót is Oroszországba hozni, amely kifejezetten az itteni magyaroknak szól.