Külföld

Abu Bakr al-Bagdadi életét vesztette a dzsihadisták szerint

Légi csapás végzett a kalifával, állítja az Amak

Életét vesztette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője – így értesült legalábbis dzsihadista forrásokból a szíriai hírügynökség és az al-Ekbaríja szaúdi állami hírtelevízió.

Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló Amak hírügynökségre hivatkozva több közel-keleti hírforrás azt jelentette: Bagdadi áldozatul esett az Egyesült Államok vezette koalíció légi csapásainak Rakkában, a terrorszervezet szíriai „fővárosában”. Az értesülések szerint a terroristavezér vasárnap reggel vesztette életét. Az Amak állítólagos – az Iszlám Állam nevében nyilvánosságra hozott - közleménye úgy fogalmazott, hogy megölték a „kalifát” a ramadán ötödik napján (az iszlám böjti hónap június ötödikén kezdődött). Nyugati forrásból nem erősítették meg a hírt.

Az iraki al-Szumaríja tévé már múlt pénteken arról beszélt Ninive tartománybeli forrásokra hivatkozva, hogy Abu Bakr al-Bagdadi és az Iszlám Állam további magas rangú emberei megsebesültek csütörtökön a koalíciós erők egyik légi csapásában, amelyet a szervezet egyik parancsnoki épületére mértek a szíriai határ közelében. Chris Garver ezredes, a nemzetközi koalíció egyik szóvivője azonban azt írta a Reutersnek e-mailjében az értesüléssel kapcsolatban, hogy „egyelőre semmit nem tud megerősíteni”.

Abu Bakr al-Bagdadi magát – ahogy az iszlám vallási vezetők – Mohamed próféta leszármazottjának tartja, s egyébként az iraki Szamarra környéki al-Bu Badri törzs tagja, amelyet a történészek Mohamed leszármazottjaként tartanak számon. A bagdadi egyetemen tanult, a 2003-as amerikai invázió előtt szerzett PhD-fokozatot. Iszlám kultúrát és történelmet, saríát és jogtudományt tanult, később egy szamarrai mecsetben prédikált. Az amerikaiak bevonulása után szunnita milíciát alapított, 2004-ben el is fogták az amerikaiak, februártól decemberig ült börtönben – majd elengedték, mert úgy gondolták, nem jelent különösebb veszélyt.