Külföld
A szíriai kormányerők klórgázt vetettek be
Damaszkusz tagadja a vádakat
A szíriai hadsereg és a kormány a háború kezdete óta következetesen tagadja, hogy bárhol, bármikor bármilyen vegyi fegyvert bevetett volna.
A Fehér Sisak nevű mentőszervezet és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) közölte, hogy a Dúma városban történt klórtámadás 13 civil áldozata között nők és gyerekek is vannak.
Damaszkusz keleti peremkerülete, Kelet-Gúta 2013 óra van felkelők kezén, és mintegy 400 ezer civil él ott nagyon nehéz körülmények között, a kormányerők ostroma alatt. Kelet-Gúta maradt mára a felkelők egyetlen jelentős fellegvára a főváros közelében.
A terület egészségügyi hatóságai hétfőn elismerték: "egyes sebesültek tünetei arra utalnak, hogy klórgázt lélegeztek be, és ők maguk is azt mondták: klórszagot éreztek".
Az OSDH azt állítja, hogy a kormányerők a múlt héten is bevetettek valamilyen gázt Kelet-Gútában.
A nap folyamán a szíriai állami televízió a damaszkuszi rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy legalább öt ember meghalt és nyolc megsebesült a főváros két negyede ellen kelet-gútai lázadók által aknavetőkkel végrehajtott támadásban. A rendőrségi közlemény szerint a halálos áldozatok száma tovább növekedhet, mivel több sebesült állapota válságos. Az OSDH ezzel szemben kilenc halálos áldozatról számolt be.
Az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) az utóbbi két évben elvégzett közös vizsgálata eredményeképpen megállapította, hogy a szíriai kormány vetett be fegyverként szarin- és klórgázt a háborúban, illetve az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet mustárgázt használt bizonyos esetekben.