Külföld
„A rossz ösvényről a jó ösvényre”
Orbán Viktor az uniós csúcson Magyarország nevében megköszönte a német és a francia vezető diplomáciai erőfeszítéseit

„Jó esély kínálkozik arra, hogy Ukrajnában az ésszerű megoldás felé induljanak el a dolgok” – mondta Orbán Viktor, amikor csütörtökön megérkezett az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki brüsszeli, nem hivatalos tanácskozására. Mint mondta, a minszki megállapodás előzetes értékelése szerint jó esély van arra, hogy az események „a rossz ösvényről a jó ösvényre váltsanak”. A magyar kormányfő később meg is köszönte hazánk nevében Angela Merkel német kancellárnak és Francois Hollande francia államfőnek az erőfeszítéseit. Mint mondta, a magyar emberek számára különösen fontos, hogy véget érjenek a harcok, ne vesszen el több emberélet, megszűnjön a bizonytalanság és elmúljon a háború továbbterjedésének veszélye.
A hagyományoknak megfelelően az EU-csúcs előtt külön is egyeztettek a visegrádi kormányfők (erre egyébként a tervezettnél több idejük is maradt, a maratoni hosszúságú minszki tanácskozás miatt ugyanis Brüsszelben is későbbre tolták a kezdést). Orbán Viktor magyar, Robert Fico szlovák, Ewa Kopacz lengyel és Bohuslav Sobotka cseh kormányfő megbeszélése optimista légkörben zajlott.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke „óvatosan üdvözölte” a minszki megállapodást, és a maga részéről hangsúlyozta, hogy annak hatékonyságát a helyszínen lehet majd csak felmérni. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke nagy előrelépésnek nevezte a megállapodást. „Amíg nem lőnek, addig beszélnek egymással” – fogalmazta meg Schulz azt a minimális elvárást, amely az eddigi értesülések szerint teljesülhet a minszki egyeztetések nyomán. Az EP-elnök ugyanakkor úgy vélekedett, hogy eddig nem kapott kellő hangsúlyt Ukrajna stabilizálásának, az ország működőképessége biztosításának kérdése. Szerinte erről több szót kell ejteni az Európa Tanács ülésein.
Az ukrajnai válságról, a Minszkben kötött megállapodásról Angela Merkel és Francois Hollande mellett Petro Porosenko ukrán államfő is beszámolt az Európai Tanács tagjainak, akik később nélküle is értékelték a helyzetet. A terrorizmus elleni küzdelem és a gazdasági és monetáris unió (EMU) jövője is napirendre került.
A terrorizmus elleni küzdelem a januári párizsi merényletek apropóján merült fel, ezzel összefüggésben az állam- és kormányfők Martin Schulz-cal is egyeztettek a légi utasok adatainak rögzítését lehetővé tévő uniós rendszer jóváhagyásáról, amelynek elfogadása az EP-re vár. Schulz beszédében a belső mozgás szabadságának fenntartása mellett a külső határok szigorúbb ellenőrzésének, valamint a meglévő szabályok erőteljesebb alkalmazásának szükségességét hangsúlyozta. „Az egyetlen elfogadható megoldás az, amely egyszerre segíti a rendfenntartó erőket, hogy megfelelően értékelhessék a fenyegetéseket, ugyanakkor jogilag szilárd, arányos, és garantálja az alapjogok érvényesülését” – mondta a német szociáldemokrata politikus, aki szerint elfogadhatatlan a belső mozgás szabadságának csorbítása a schengeni övezetben.
A megbeszélésekre az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem és az Európai Központi Bank vezetője, Mario Draghi is meghívást kapott. Velük az EMU jövőjéről, illetve a Görögországról folytatott vitában váltottak szót.
Kijevbe látogat ma a magyar kormányfő
Petro Porosenko ukrán elnökkel tárgyal ma Kijevben Orbán Viktor kormányfő. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap elmondta, hogy hetek óta egyeztetik az időpontot, a fogadókészség a kezdetektől fogva egyértelmű volt. A tárgyalás napirendjén a kétoldalú kapcsolatok szerepelnek majd, arról egyeztetnek, hogy miként segítheti hazánk az ukrán strukturális reformokat – magyarázta. Az államigazgatási és gazdasági reformok megvalósításához Magyarország szakértőket küld.